Álmatlan éjszakák, álmos nappalok

A forgolódással, ébren töltött éjszakákra számtalan magyarázatunk lehet: családi konfliktusok, stressz, vagy ha úgy érezzük, összecsapnak a hullámok a fejünk felett. Ha ez az állapot huzamosabb ideig is eltart, nem árt, ha átgondoljuk a helyzetet.

Egyedül nem megy

Akár elvalvási nehézségekkel küzdünk, akár az éjszakai ébredések okoznak panaszt, a végeredmény ugyanaz: napközbeni fáradtság, a teljesítőképesség csökkenése, koncentrációs problémák – sorolja a kialvatlanság következményeit dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a Sleep Center főorvosa. Az álmatlanság lehet átmeneti, adott élethelyzethez köthető, mely a körülmények változásával, a probléma megszűnésével magától is oldódik, viszonylag rövid idő alatt. Krónikus inszomniáról beszélünk, ha az álmatlanság több héten át fennáll, ilyenkor három hét-egy hónap elteltével érdemes szakember segítségét igénybe venni a probléma orvoslásához.

Három hét után önvizsgálat

Előfordul, hogy megfelelő mennyiségű alvás ellenére reggel úgy ébredünk, mint "akin átment egy úthenger" és napközben is fáradtak, álmosak vagyunk. Nem feltétlenül jó hír, ha valaki bárhol, bármikor el tud aludni. A több órás alvás ellenére fennálló fokozott napközbeni aluszékonyság az alvás rossz minőségét jelezheti, ami mögött számtalan betegség, többek között ún. elsődleges alvásbetegségek állhatnak. Ezek közül az egyik leggyakoribb a horkolás, alvás alatti légzéskimaradás, amit gyakran a hálótárs vesz észre elsőnek.

Ne tekintsük tehát normálisnak, ha hosszú ideje a kialvatlanság tüneteivel küzdünk: nappal fáradtabbak, idegesebbek vagyunk, rosszabbul teljesítünk – figyelmeztet dr. Vida Zsuzsanna. Néhány hét után érdemes átgondolni, hogy mikor kezdődtek a panaszok, egy héten hány éjszakát töltünk álmatlanul. Általános állapotunk mellett – stressz , napirend, határidők a munkában, családi gondok - figyeljünk az étkezésre, testmozgásra, rendszeresen szedett gyógyszerekre is. Gyakran bizonyos készítmények mellékhatásaként jelentkeznek alvásproblémák, de egy-egy nehezebb vacsora, a rendszertelen étkezés, túlzott alkoholfogyasztás, vagy a mozgáshiány is közrejátszhat az alvási nehézségek megjelenésében. A kivizsgálásban sokat segít, ha megfigyeléseinket papírra vetjük. Az alvás-naplóba célszerű a lefekvés és az ébredés időpontját és az éjszakai felriadások számát illetve a reggeli és napközbeni hangulatunkat, állapotunkat is címszavakban lejegyezni.

A rosszul alvók több balesetet okoznak

Az egészséges életmód kapcsán sokszor hangsúlyozzuk az étrend és a mozgás jelentőségét, de az alvás is épp ilyen lényeges ahhoz, hogy egészségünket megőrizhessük. A kialvatlanság hosszútávon számos kedvezőtlen folyamatot indít el a szervezetben, melyek hatására megnő a szív-és érrendszeri és mentális betegségek – például depresszió -, a diabétesz, magas vérnyomás kockázata. Az alváshiány rövidtávú veszélyei azonban még ennél is súlyosabbak lehetnek. A fáradtság és figyelmetlenség akár végzetes következményekkel is járhat. A leedsi University Hospital kutatói által elvégzett felmérésben az alvási apnoé miatt kialvatlan csoportban ugyanis kétszer annyian teljesítettek rosszul a vezetési szimulációs teszteken. Egy másik vizsgálatban az alvási apnoéban szenvedő csoport egyharmada ismerte el, hogy gyakran került alvásközeli állapotba még vezetés közben is.

Megoldások és tippek

Az álmatlanság gyógyszerek és stresszoldó terápiák, életmódváltás segítségével kezelhető. A terápia fontos része az alvás-higiéne átalakítása, a helytelen, nyugodt alvást zavaró szokások elhagyása. A következőkre érdemes figyelni:

  • alakítsunk ki napi rutint, a lefekvés időpontja közel azonos legyen.
  • csökkentsük a koffein, cigaretta és alkohol fogyasztását.
  • hetente több alkalommal végezzünk testmozgást, de ne közvetlen lefekvés előtt vegyük célba az edzőtermet.
  • állítsuk be jól a hálószoba hőmérsékletét: alváshoz a túl meleg, sem a túl hideg nem kedvez.
  • a szoba legyen megfelelően elsötétítve és csendes.
  • 30 percnyi forgolódás után keljünk fel és keressünk valamilyen monoton, vagy relaxáló tevékenységet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!