A túl sok alvás tönkreteszi a szívet

Nem csak a túl kevés, de a túl sok alvás is káros az egészségre - derült ki a legújabb kutatásból.

A napi több mint nyolc óra alvás is megnöveli a szív és az érrendszer betegségeinek, sőt a halálnak a kockázatát - állapította meg egy kínai tanulmány. A pekingi Fuvaj Kórház és a kanadai McMaster Egyetem tudósai által végzett kutatásban 116 ezer 632, a világ 21 országából származó 35 és 70 év közötti személy vett részt. 2003-tól nyolc éven át követték őket figyelemmel, ezalatt 4381 halálesetet és 4365 esetben szív- és érrendszeri betegséget regisztráltak.

Betegség lehet a rossz alvás oka Sokak életét megkeseríti a nyugtalan láb szindróma, amely az alvászavar egyik oka lehet. Kattintson !

A túl sok alvás is egészségtelen lehet

Figyelembe vették a szakértők azokat a tényezőket, melyek befolyásolhatták az eredményeket, mint például a résztvevők korát, nemét, alkoholfogyasztását, a kardiovaszkuláris betegségekre, diabéteszre és vérnyomásra vonatkozó családtörténetét.

Nem csak a túl kevés, de a túl sok alvás is veszélyes lehet
Nem csak a túl kevés, de a túl sok alvás is veszélyes lehet

Ez alapján arra jutottak, hogy azoknál, akik 6-8 órát alszanak naponta, a legalacsonyabb a halál és a betegségek kockázata. Az ennél kevesebb és az ennél több alvás is összeköthető volt a megnövekedett rizikóval, de a több alvásnál nagyobb volt a kockázat, mint a kevesebb alvásnál.

Nap 8-9 órányi alvás 5 százalékkal növelte a kockázatot, 9-10 órányi alvás 17 százalékkal, a több mint 10 órányi alvás pedig 41 százalékkal. Ugyanakkor a kevesebb mint 6 óra alvás 9 százalékkal növelte a kockázatot. A tudósok szerint a napközbeni pihenő - 30-60 perces - növelheti a veszélyt, kivéve ha az egyének éjszaka 6 óránál kevesebbet alszanak.

A tanulmány azonban azt feltételezte, hogy az alvás időtartama nem változik a követési időszakban, ráadásul a szakértők nem gyűjtöttek az alvási zavarokra, például álmatlanságra ( inszomnia ) vagy légzéskihagyásra (apnoé) vonatkozó adatokat. Ezek hatással vannak az alvás minőségére, és befolyásolhatják az egészséget is.

A kutatók a European Heart Journal című szaklapban mutatták be eredményeiket. Ezek hasonlatosak a brit kutatók által egy hónappal korábban bemutatott kutatáséhoz. Eszerint azoknál a nőknél, akik 8 óránál többet alszanak, minden plusz órával 20 százalékkal megnövekszik a mellrák kialakulásának kockázata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Az összefüggő felhőzet szakadozva, szétforgácsolódva továbbvonul délkelet felé, a nap hátralévő részében döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Néhol zápor, a Dunántúlon zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.