A levélíró által említett viselkedés egyáltalán nem ritka, szinte minden gyerek ezt produkálja. Az anya már-már úgy érzi: a gyerek arra utazik, hogy őt bosszantsa, míg a nagyi vagy a papa előtt olyan, mint egy kisangyal. Nem könnyű ezt elfogadni, főleg, ha felnőtt fejjel gondolkozunk és mérlegre tesszük, hogy mi mennyi energiát, szeretetet "fektettünk bele" a gyerekbe és mégis, mi kapjuk a kevesebb hálát, a sok gondot.
Szerencse, hogy a legtöbb anya nem így működik, nem méricskél, hanem minden csibészséget elfelejt az esti ölelés, puszik után. Mégis, miért működnek így a kisgyerekek? A magyarázat abban rejlik, hogy a gyermek általában egész napját az anyával tölti. Az anyának pedig ez többnyire nem móka-kacagás, hanem munkaidő. A nap folyamán szinte folyamatosan döntéseket kell hoznia, hogy a család életének rendje fönnmaradjon: legyen tiszta ruha, ebéd, átlátszó ablak, vasalt ing - és a baba is el legyen látva, szeretgetve, babusgatva. Úgy kell megoldani az életet, hogy minden beleférjen. Hiába tehát az elszánt fogadkozás, hogy én rettenetesen következetes leszek, mégis az anya van legtöbbször olyan helyzetben, hogy kénytelen engedni a nevelési elvekből. Ez egy egész napos "húzd meg-ereszd meg" játék, amiben hol a gyerek felé, hol egyéb dolgaink felé vagyunk engedékenyebbek, szigorúbbak. A gyerek egy idő múlva megtanulja a módját, hogyan tud még és még kicsikarni magának egyre többet az anyukából. Tehát folyamatosan próbálgatja a határokat, mivel biztonságban érzi magát. A papával ezt általában nem lehet megcsinálni. A papa mindennapjai ugyanis nem függnek olyan nagymértékben a gyerektől. ő egész nap zavartalanul teszi a dolgát gyerekmentes környezetben. Amikor hazajön, rá általában a játék, esetleg a mesélés, a fürdetés marad, ahol engedékeny a légkör. Ha ilyen körülmények között rá kell szólnia a gyerekre, annak alapos oka van.
Az anya-gyermek viszonyhoz képest az apa-gyermek viszony sokkal tisztább és egyszerűbb kisebb korban. A gyerek is jobban eligazodik benne, elfogadja a határokat, mivel hamar rájön, ezek a határok nehezen mozdíthatók. Apával nem lehet alkudozni.
A nagyszülőkkel tapasztaltaknál is hasonló dolgok játszódnak le. Egy kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy gyermek, aki otthon rosszcsont, nem eszik jól, nem alszik délután, az óvodában vagy a bölcsiben egyszerűen kibújik a bőréből. Játszik, alszik, eszik. Miért teszi? Otthon anya sok mindenbe belemegy. Néhány huzi-voni után enged a gyereknek, elfogadja, hogy nem akar lefeküdni délután, elfogadja, hogy nem eszik meg bizonyos dolgokat, mégpedig azért, mert más megoldást is tud kínálni (másik ennivaló, alvás helyett csendes játék stb.). A bölcsiben nincs ilyen nagy választék, és ezt tudják az ott dolgozó felnőttek is. Ezért képesek olyan határozottan és következetesen közvetíteni a szabályokat, s így a gyermekben fel sem merül, hogy nem tartja be azokat. Egyszerűen elfogadják a rendet, alkalmazkodnak hozzá.
A fent leírtakból azt a következtetést lehetne levonni, hogy legjobb az intézeti nevelés, mivel minden anya gyenge és következetlen ahhoz, hogy "jó" gyerek kerüljön ki a kezéből. Nagy hiba lenne, ha ezt elfogadnánk.
Szinte minden anya csodálkozva szembesül azzal, hogy a saját gyereke sírása milyen indulatokat kavar a lelkében, míg a más csemetéjének ordítását hűvös fejjel képes hallgatni. Ez biológiailag meghatározott folyamat, kár is tiltakozni ellene. Az anyai nevelés éppen ezért nem lehet egy szabálygyűjtemény, hanem érzések és érzelmek folyamatos áradása. Nem szabad hadakoznunk érzéseink ellen, mint azt a régi gyermekgondozási könyvek javasolták. Meg kell próbálnunk következetesnek lenni, de nem mindenáron. Legjobb, ha mielőtt megtiltanánk valamit a gyereknek, megkérdezzük magunktól: miért akarom, hogy ezt és ezt ne csinálja. Ha a saját válaszunk nekünk elfogadható és határozott, akkor tartsunk ki a tiltás mellett. (Pl.: nem szabad a falra rajzolni, mert nem szeretném, hogy ronda legyen a lakás.) Ha a válasz nem meggyőző (a másfél éves gyerek kezébe nem adok villát, mert nem szokás), bíráljuk felül nyugodtan a dolgot, és engedjünk a gyerek követelésének, de akkor ezt máskor is tegyük meg. A gyerek ugyanis érzi, ha a tiltás bizonytalan, s így nehezére esik az engedelmeskedés. Ha az anya azonosulni tud azzal, amit mond, akkor többnyire eléri a célját.
Útravalóul egy idézet, egy híres gyermekorvos tollából. "Mielőtt gyerekem született volna, volt hat nevelési elvem. Ma hat gyerekem van, és nincs egy nevelési elvem sem." IV.évf./1.szám
