3 megkerülhetetlen könyv Kopp Máriától

Életének 71. évében elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese. Három művét választottuk ki, ami szerintünk megkerülhetetlen.

  • A boldogságkeresés útjai és útvesztői a párkapcsolatokban
    (Szent István Társulat, 2010.)
    Milyenek a boldog és tartós párkapcsolatok és hogyan lehet fenntartani ezeket? Milyen személyiségvonások teszik alkalmassá a fiatalokat ilyen kapcsolatok létesítésére, és mit értünk boldogság alatt a bibliai nyolc boldogság tükrében? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ a szerzőpáros, Skrabski Árpád és Kopp Mária könyve, amit azoknak is érdemes forgatniuk, akik nem mélyen vallásosak.

  • Orvosi pszichológia
    (Medicina Könyvkiadó Rt., 2008.)
    Dr. Berghammer Rita és Kopp Mária szerkesztésében jelent meg e hiánypótló kötet, mely a magyar felsőoktatási tankönyvek között az első orvosi pszichológia könyv, legfőbb érdeme, hogy a tudomány széles spektrumát körüljárja. Nem ragad le pusztán a természettudományos szemléletnél, sikeresen ötvözi azt a társadalomtudományokkal, a módszertannal, illetve legfőképp a gyakorlattal.

  • Magyar lelkiállapot, 2008
    (Semmelweis Kiadó és Multimédia Stúdió, 2008.)
    Hogy milyen a magyar ember? Családcentrikus és bizalmatlan, pesszimista és túlzottan individualista. A Kopp Mária által szerkesztett tanulmánykötet tanulságos olvasmány azoknak, akik nemcsak a felszínen érdeklődnek a jelenség után, hanem ennél mélyebben is, a miérteket boncolgatva.

Kopp Máriáról

Kopp Mária 1942. január 14-én született Budapesten. 1968-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (SOTE), majd 1977-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) klinikai pszichológia szakán kapott diplomát. 1982-ben az orvostudomány kandidátusa, 1999-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora lett.

1968-tól az Országos Munkaegészségügyi Intézetben megszervezte és vezette a klinikai epidemiológiai munkacsoportot, később a SOTE pszichofiziológiai laboratóriumának vezetője, majd a pszichoszomatikus ambulancia vezetője volt. 1993-tól a SOTE Magatartástudományi Intézetének igazgatójaként, 1994-től egyetemi tanárként, 2007-től kutatócsoport-vezetőként dolgozott. 1997-2000-ben Széchenyi professzori ösztöndíjas volt.

Munkáját 1988-ban és 2002-ben Nyírő Gyula-díjjal, 2004-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal, 2008-ban Polgári Magyarországért Díjjal, 2009-ben Prima-díjjal ismerték el. 2010-ben a magyarság egészségéért folytatott küzdelmükért - férjével, a 2009-ben elhunyt Skrabski Árpáddal együtt - Magyar Örökség-díjjal, valamint Stephanus-díjjal (irodalmi kategóriában) tüntették ki. 2011-ben Budapest díszpolgára lett.

Kopp Mária az idén március 15-én a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesült, a legnagyobb népegészségügyi jelentőségű megbetegedések pszichoszociális, társadalmi, gazdasági és demográfiai háttértényezői kutatásában elért tudományos eredményeiért, több évtizedes, a magyar társadalom és a család érdekében végzett sokoldalú munkássága elismeréseként.

A Népesedési Kerekasztal szervezője volt, a nevéhez csaknem 180 tudományos közlemény fűződik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.