Új laboratóriumban vizsgálják az ivóvizet

Az édesvízbázis és az ivóvíz hatékony, minden fertőzőforrásra kiterjedő vizsgálatát teszi lehetővé az a laboratórium, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten, az Országos Közegészségügyi Központban (OKK).

Szentes Tamás országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón elmondta, szükség volt az 1,5 milliárd forintos laboratóriumi fejlesztésre, hiszen a szóban forgó technológiai háttér esetében az amortizáció elérte a 90 százalékot. Ez a fejlesztés lehetővé tette, hogy egy kétszintű laborhálózatot hozzanak létre: egyrészt a kormányhivatali laborok szolgáltatásait fejlesztették, továbbá létrejött az OKK-ban egy csúcslaboratórium, amely akár katasztrófahelyzetben is képes gyorsan reagálni - közölte.

Szentes Tamás hozzátette, az egészséges ivóvíz biztosítása a harmadik évezred egyik legnagyobb kihívása. Az ivóvízbázist adó édesvizek esetében Magyarországon is volt példa arra, hogy nagymértékű szennyezések következtek be - utalt a tiszai ciánszennyezésre és a vörösiszapömlésre. Kockázatot jelenthet a terrorfenyegetettség, amelynek célpontjai lehetnek az élővizek - emelte ki, hangsúlyozva, a most átadott laboratórium képes katasztrófahelyzetben is szavatolni az édesvizek, az ivóvíz biztonságát.

Egy felnőtt napi 2-3 liter folyadékot igényel - ennek körülbelül felét táplálékaink útján, másik felét víz formájában vesszük magunkhoz. Egyáltalán nem mindegy azonban, milyen összetételű ételek-italok biztosítják ezt a mennyiséget. További részleteket az alábbi cikkünkben olvashatnak!

Vargha Márta, az Országos Közegészségügyi Központ víz-mikrobiológiai osztályának vezetője arról beszélt, hogy mintegy hatvan mikro-szennyezőanyag - például gyógyszermaradványok , hormonhatású anyagok, algatoxinok, újonnan terjedő kórokozók - meglétét vizsgálják folyamatosan, a fejlesztés célja, hogy ezek az ellenőrzések hatékonyan és korszerű módon történjenek. A szakember kitért arra, hogy a laboratóriumi fejlesztés mellett egy mobil laboratóriumot is fel tudtak állítani, amely egy esetleges katasztrófahelyzetben azonnali mintavételre és részleges helyszíni vizsgálatra lenne alkalmas.

Magyarországon az ivóvíz nagyon biztonságos, minden településen korlátozás nélkül fogyasztható

Az osztályvezető megemlítette, hogy már csak néhány település van az országban, ahol az arzénprobléma fennáll. Hangsúlyozta, Magyarországon az ivóvíz nagyon biztonságos, minden településen korlátozás nélkül fogyasztható, a fővárosban pedig még a hazai és régiós összehasonlításban is kiválónak mondható a minősége. Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem kell folyamatosan ellenőrizni a vízbázist és nem kell felkészülni a veszélyhelyzetekre - mondta Vargha Márta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.