Tiszta ruha, egészségesebb gyermek?

A nehéz körülmények között élő szülők gyermekei beilleszkedési nehézségekkel küzdhetnek a rossz minőségű, koszos ruháik miatt. Magyarországon sajnos még mindig rengeteg családnak okoz gondot az, hogy megfelelő öltözetet biztosíthasson a gyerekeknek.

Az Európai Unió tagországaiban a gyermekek 24,4 százalékát veszélyezteti a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés - olvasható az Eurostat 2020 végén készített jelentésében . A dokumentum szerint az európai országok közül a Romániában élő gyermekeket fenyegeti legnagyobb arányban a szegénység (41,5 százalék), de Bulgáriában (36,2 százalék), Spanyolországban (31,8 százalék) és Görögországban (31,5 százalék) is rengeteg 18 év alattit érint ez a veszély. A listán Magyarország 21 százalékkal szerepel, vagyis minden ötödik gyermek számára a nélkülözés a mindennapok részét képezi.

Játszhat a gyermeke olyannal, akinek koszos a ruhája? Magyarországon az emberek negyede nem engedné gyermekének, hogy olyannal játsszon, akinek szemmel láthatóan koszos a ruhája - a többi között ez derül ki az NRC által, a Persil megbízásából készült ezerfős reprezentatív minta alapján végzett felmérésből. Az eredmények szerint a szegénység megítélésében az egyértelmű külső jelek dominálnak: a kutatás alapján a lakosság 39 százaléka szegénynek gondolja azt az általános iskolás korút, akit koszos ruhában lát, és 25 százalékuk nem is engedné a saját gyermekét egy rossz öltözetű kortársához. Tehát a higiéniás szegénység nagyobb kárt okoz a társas érintkezések terén: ezeknek a gyermekeknek nemcsak a kosztól, hanem az előforduló elkülönítéstől is szenvedniük kell, és sokkal nehezebb utat kell bejárniuk ahhoz, hogy ki tudjanak törni a szegénységből. (X)

Persze minden, a témában közölt statisztika kissé eltérő eredményeket mutat, nehéz ugyanis meghatározni, hogy ki is számít szegénynek. Az egy főre jutó jövedelem mellett a rossz életkörülmények, a tanuláshoz és egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés mértéke is alapvetően befolyásolja azt, hogy mennyire tekinthető valaki tehetősnek.

A szegénység ráadásul egy olyan örökség, amely általában generációkon keresztül végig kíséri a családokat: az Eurofound néhány éve végzett kutatása szerint OECD-országok közül Magyarországon a legalacsonyabb a társadalmi mobilitás, vagyis aki nehéz sorsú családban nőtt fel, annak jó eséllyel az unokája is szegénységben él majd. A jelentés szerint nagyjából hét generáció kell ahhoz, hogy egy alsó jövedelmi tizedbe tartozó család tagjai felküzdhessék magukat a középosztályba. A szociális szervezetek korlátozott lehetőségei mellett a negatív sztereotípiák és a megbélyegződés egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy egy rossz körülmények közt nevelkedett gyermek nem képes az iskolában sem tartani a lépést a társaival.

Szégyenérzet és szociális kirekesztettség

Hiába tehát az ingyenes tankönyvcsomag, hogyha az iskoláskorú gyermekek jelentős hányadának a szülők megfelelő minőségű, kimosott ruházatot sem tudnak biztosítani. Ez pedig a gyermek tanulmányaira, életminőségére és az egészségére is egyaránt káros lehet. Sokkal nehezebb ugyanis barátokat találnia és megfelelő szociális kapcsolatokat kialakítania, hiszen az osztálytársai kiközösítik, így jóval nagyobb arányban szenved a bullyingnak is hívott közösségi zaklatástól. Ennek hatására a gyerek hátat fordíthat a közösségi normáknak és agresszív viselkedéssel léphet fel a külsejét célzó megjegyzések ellen, a magatartásproblémák pedig akár a tanulmányok ellehetetlenüléséhez és iskolai eltanácsoláshoz is vezethetnek.

A rossz öltözetű gyerekeket az osztálytársak is kirekesztik. Fotó: Getty Images
A rossz öltözetű gyerekeket az osztálytársak is kiközösítik. Fotó: Getty Images

Nem csak akkor koszos a ruha, ha rossz szaga van

Persze a gyermek fizikai egészségére is káros az, ha a ruhái nincsenek rendszeresen kimosva, a rajtuk megtelepedő vírusok, baktériumok és gombák ugyanis megbetegíthetik a viselőjét. A hasmenést kiváltó betegségekért is felelős E. coli és a szalmonella akár hetekig is életképes maradhat bizonyos felületeken, ráadásul az izzadt, nedves ruhadarabok ideális környezetet biztosítanak a túlélésükhöz: a baktériumok, gombák a hónalj és a kevésbé szellőző területeken gyorsan szaporodásnak indulhatnak. Bőrünkről folyamatosan hullanak le az elhalt hámsejtek és mikroorganizmusok, amelyek alapból nem okoznak problémát, de ha felszaporodnak és rossz helyre kerülnek, akár betegségeket is okozhatnak.

Hibát követ el az is, aki a szag alapján próbálja megállapítani, mennyire koszos egy ruhadarab, a baktériumok "illatát" ugyanis az orrunkkal nem érzékelhetjük. Talán a többször viselt alsóneműnek sincs még kellemetlen szaga, a rajta lévő kórokozók miatt azonban már egyáltalán nem egészséges ezeknek a viselése, hiszen könnyen húgyúti gyulladásokhoz is vezethetnek. A ruházat rendszeres cserélése és alapos tisztítása tehát a testi és lelki egészség megőrzése szempontjából egyaránt kulcsfontosságú.

Szponzorált tartalom. A cikk megjelenését a Persil támogatta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.