Rossz hír, nem tapos a fékbe az infláció

Márciusban 25,2 százalékkal voltak átlagosan magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mindez a februári és a januári adathoz képest sem jelent igazán jelentős változást.

Ami az egyes termékcsoportokat illeti, a legerőteljesebb drágulás az élelmiszereknél mutatkozik meg. Idén márciusban ugyanis 42,6 százalékkal kellett többet fizetnünk az élelmiszerekért, mint 2022 márciusában. A tojás ára 74, a tejtermékeké 72,8, a vajé és vajkrémé 68 százalékkal emelkedett. A kenyérnél 67, az édesipari lisztesáruknál 66,2, a sajtoknál 60,6 százalékos áremelkedésről számolt be a KSH. Ezenkívül szintén több mint 50 százalékos drágulást mértek a száraztészták (53,9 százalék) és a tej (50,4) esetében.

vásárló, élelmiszerbolt, kenyér, pékáruk
Egy év alatt több mint kétharmadával nőtt a kenyér ára itthon. Fotó: Getty Images

Februárhoz képest márciusban 1,5 százalékkal terhelték meg jobban az élelmiszerek a vásárlók pénztárcáját. Egy hónap alatt az idényáras élelmiszerek, mint a burgonya, a friss zöldségek, illetve friss hazai és déligyümölcsök 6,1 százalékot drágultak. A kávé ára 5,1, az üdítőitaloké 4,5 százalékkal emelkedett. Az éttermekben átlagosan 1,6 százalékkal kérnek többet a felszolgált ételekért.

Természetesen az infláció nem korlátozódik kizárólag az élelmiszerekre. Egy éven belül a háztartási energia 43,1 százalékkal drágult, ezen belül is a vezetékes gáz 62,8, a tűzifa 55,9, a palackos gáz 51,6, az elektromos energia 27,6 százalékkal. Tartós fogyasztási cikkekért 11,2 százalékkal hagytunk márciusban többet a boltokban. Az új személygépkocsik 20,7, a fűtő- és főzőberendezések 19,6, a konyha- és egyéb bútorok 18,9, a szobabútorokért 16,7 százalékkal kerültek többe. Egyaránt drágultak a szeszes italok (27,4), az állateledelek (62,3), a mosó- és tisztítószerek (35,8), a testápolási szerek (28,1), a lakásjavító és -karbantartó cikkek (26,9). Üzemanyagért 26,9 százalékkal magasabb összeget fizettünk márciusban 2022 tavaszához képest.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!