Örökbefogadó szülőkhöz került a kisfiú, aki három éve élt egy kórházi rácsos ágyban

Örökbefogadó szülőkhöz kerülhetett az a kisfiú, aki három éve élt egy kórházi rácsos ágyban. A párnak korábban azt mondták, nem fogadhatják örökbe a speciális ápolást igénylő gyereket. Az ügyben petíció is indult.

Mi is beszámoltunk annak a hároméves pécsi kisfiúnak az ügyéről, akiről születésekor lemondtak. Veleszületett rendellenesség miatt speciális ápolást igényel, több műtéte is volt. Fél éve egy kórházi ápoló kezdett foglalkozni vele, az egész család megszerette, örökbe akarták fogadni.  

Ehhez minden szükséges folyamaton végigmentek: elvégezték a szükséges tanfolyamokat, volt náluk környezettanulmány, több pszichológiai vizsgálaton is átestek. Végül azt mondták nekik, hogy csak egészséges gyermeket fogadhatnak örökbe.

Az ügyben petíciót indított Tapasztó Orsolya mentálhigiénés szakember. Kedd este az örökbefogadó anya, Melinda hálás sorait osztotta meg az Instagram-oldalán.

"Hálával tartozunk mindenkinek, aki bármilyen formában mellénk állt. Ezt a hálát szavakkal kifejezni nem lehet. Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, ma már úgy térünk nyugovóra, hogy a gyermekünk hazaért és öttagú család lettünk. Reméljük, ez másoknak is reményt ad — és hogy a mi ügyünk precedensértékű lesz sok, hasonló helyzetben élő gyermek számára”  üzente Melinda.

Október elején Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa is megjelent a családnál. Azt mondta, hogy a kisgyerek megérdemli, hogy szerető családba kerüljön, ezért új, független szakértői véleményt kért az ügyben - emlékeztet a Telex.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.