Munkába állás - újra és újra?

Minden életkorban előfordulhat, hogy munkaviszonyunk megszűnik, és a fiatalok számára is egyre nagyobb teher az első munkahely megtalálása. Míg a lelki oldallal magunknak kell megbirkóznunk, a START kártya megkönnyíti az (újbóli) elhelyezkedést.

START kártya pályakezdőknek

Pályakezdőként könnyebben találhatunk állást, ha kihasználjuk a START program által nyújtott előnyöket. Ennek lényege, hogy az állam a munkaadók számára járulékfizetési kedvezményeket biztosít akkor, ha pályakezdő fiatalokat foglalkoztatnak. A program fő célja, hogy megkönnyítse a középiskolát vagy egyetemet/főiskolát frissen végzett fiatalok számára az elhelyezkedést és szakmai gyakorlat megszerzését.

Aki befejezte tanulmányait, még nem múlt el 25 éves (diplomás pályakezdők esetén a korhatár 30 év), és első munkahelyet keres, annak lehetősége van START kártya igénylésére, amely hasonló formájú és méretű, mint az adóigazolvány. A kártya a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes honlapjáról letölthető program segítségével, vagy az ügyfélszolgálati irodákban ingyenesen beszerezhető nyomtatvány kitöltésével igényelhető, érvényességi időtartama pedig maximum két év. A kártyát az első munkába álláskor le kell adni a munkaadónak, mert ez alapján vehető igénybe a járulékfizetési kedvezmény. A kártyára való jogosultságot nem zárja ki, ha a tanulmányi évei alatt már valaki vállalt diákmunkát.

Akik hátránnyal indulnak

A START PLUSZ program célja, hogy támogassa a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűnek számító kismamákat, a kisgyermeket nevelő szülőket, a közeli hozzátartozót ápoló családtagokat és a tartósan munka nélkül lévőket, annak érdekében, hogy a tartós álláskeresők, és a gyermekek, családtagok ellátását, ápolását végzők az ellátást követően munkát vállalhassanak, illetve, hogy a kismamák gyes folyósítása mellett is dolgozhassanak.

Erre a kártyára az jogosult tehát, aki a gyermekgondozási segély, a gyermekgondozási díj, a gyermeknevelési támogatás, valamint az ápolási díj folyósításának megszűnését követő egy éven belül kíván elhelyezkedni, vagy aki a gyermek egyéves korának betöltését követően, e gyermek után igénybe vett gyes folyósítása mellett kíván munkát vállalni, feltéve, hogy egyéb munkaviszonyban nem áll.

Jogosult továbbá az a tartósan álláskereső személy, akit az illetékes munkaügyi központ álláskeresőként nyilván tart a kártya igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapja, pályakezdő álláskereső esetében nyolc hónapon belül legalább hat hónapja. A kártya kiváltására nem jogosult az, aki már betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt.

A támogatás a programban történő részvételre jogosultak személyéhez kötődő, kétéves időtartamú, alanyi jogon járó járulékkedvezmény, amely azt a munkáltatót illeti meg, aki a program jogosultjait munkaviszonyban foglalkoztatja, 30 napot meghaladóan úgy, hogy a munkaidő legalább a napi négy órát eléri.

50 felett

A START EXTRA program a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűnek számító 50 év feletti vagy alacsony iskolai végzettségű tartósan álláskeresőket és a rendelkezésre állási támogatásban részesülőket a munkáltatók által igénybe vehető járulékkedvezmények útján támogatja.

A kártya kiváltására jogosultak a tartós álláskeresők (akik az igénylés időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 3 hónapig (korábbi szabály szerint 12 hónapig) álláskeresőként voltak nyilvántartva és az 50. életévüket betöltötték, vagy legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek), a rendelkezésre állási támogatásra jogosult álláskeresők, akiket az igénylés időpontjában az illetékes munkaügyi központ álláskeresőként nyilvántart, és rendelkezésre állási támogatásban részesülnek. Azok is igényelhetik, akik a fentebb ismertetett START kártyák valamelyikének érvényességi idején belül START EXTRA kártyára válnak jogosulttá.

A kártya kiváltására nem jogosult az a személy, aki már betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt. A munkaadó a kedvezményre ennél a támogatási formánál is abban az esetben jogosult, ha a foglalkoztatás időtartama a 30 napot meghaladja és a munkaidő legalább a napi négy órát eléri. A kártya érvényességének időtartama a kiállítás keltétől számított két év, de legfeljebb a kiállítás keltétől az igénylő öregségi nyugdíjjogosultságának eléréséig terjedő időszak.

További részletek: www.szmm.gov.hu

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával.

További információk a témában:

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagy részén napos idő lesz legfeljebb kevés fátyolfelhők mellett. Ugyanakkor az északnyugati tájak fölé vastagabb fátyolfelhők, illetve délután, estefelé gomolyfelhők is sodródhatnak de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. A délies szél az Észak-Dunántúlon olykor megélénkül, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Délutánra 31 és 37 fok közé melegszik fel a levegő. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.