Meglepő dolgok depresszió ellen

Nem mindegy, hogy milyen a környezet, amelyben a napjainkat töltjük.

A depressziósok állapotán igazoltan javítani képes, ha sok időt töltenek a természetben. Erre azonban nem mindig van lehetőség - azt viszont megtehetjük, hogy minél több növényt , cserepes virágot veszünk a lakásba. Nemcsak látványuk megnyugtató, de tisztábbá teszik a levegőt, és olyan anyagokat bocsátanak ki, amelyektől alacsonyabb lesz a stressz-szintünk.

depi
Magyarországon a depresszió előfordulása a felnőtt lakosság körében 15,1 százalék. Fotó: Getty Images

Szerezzünk be egy fénydobozt!

A természetes fénnyel érintkezés mindenkinek nagyon fontos, de a depressziósoknak különösen. Főleg, akikre a kedélybetegség szezonálisan, az őszi és a téli hónapokban tör rá. Nekik nagyon jót tehet, ha beszereznek egy lakberendezési boltokban, elektronikai áruházakban kapható lightboxot, vagyis fénydobozt, amely a napéhoz hasonló fény bocsát ki, de káros UV-sugárzás nélkül. Napi fél órát érdemes eltölteni előtte.

Színterápia

A meleg színek boldogságot és optimizmust sugároznak, ezért érdemes lehet legalább néhány falat a piros vagy a narancs árnyalataira festeni a lakásban. Szintén jó ötlet ilyen színű kárpitokat, függönyöket, szőnyegeket beszerezni. A depressziósoknak érdemes minél több színt vinniük az életterükbe, és kerülni a kizárólag monokróm, szürkés, barnás, illetve fehér színvilágot.

Tartsuk szem előtt a kellemes emlékeket!

Minden fotó, festmény, könyv, képeslap, hűtőmágnes jó, ha szem előtt van, keretben a falon, a polcon, az íróasztalon. Banálisan hangzik, de rengeteget segít, ha minél több olyan tárggyal vesszük körül magunkat, amelyre ha ránézünk, szép dolgok, kellemes emlékek jutnak eszünkbe. Amelyektől negatív gondolataink támadnak, mindenképpen dobjuk ki, vagy legalább pakoljuk olyan helyre, ahol nem látjuk mindennap.

Forrás: rodalesorganiclife.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.