Ma derülnek ki a felsőoktatási ponthatárok

Este nyolckor fog kiderülni, hogy a felvételizőket idén melyik felsőoktatási intézménybe vették fel.

Ma este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, 20 órától kapnak SMS-értesítést az eredményről. Akinek most nem sikerült bejutnia a megjelölt felsőoktatási intézménybe, az július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhet máshová.    

felvételi
A 2023-as Pont Ott Parti a Budapest Parkban (Illusztráció). Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára azt nyilatkozta, hogy a tavalyihoz hasonlóan, idén szintén meghaladja a 120 ezret a felsőoktatási intézményekbe jelentkezettek száma.    

Idén is a gazdaságtudományi képzések voltak a legnépszerűbbek a felvételizők körében, és örvendetesen a második helyre került a pedagógusképzés. A harmadik helyen állnak a műszaki képzések, de az első hatban szerepel az orvostudományi és az informatikai terület is.    

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy idén minden második jelentkező vidéki egyetemet jelölt meg. Ezért most először Debrecenben lesz a központi Pont Ott Parti, ami egy napra esik a Campus Fesztivál nyitórendezvényével és az Európai Egyetemi Játékok zárórendezvényével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.