Karikó Katalinról és Szent-Györgyi Albertről nyílt kiállítás Szegeden

Új kiállítás mutatja be a szegedi egyetem Nobel-díjas kutatóit.

A szegedi egyetem Nobel-díjas kutatói - Szent-Györgyi Albert és Karikó Katalin - munkásságát és az intézmény történetét bemutató interaktív kiállítás nyílt szombaton a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tanulmányi és információs központjában.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a tárlat megnyitóján azt mondta, Karikó Katalint nemcsak különleges egyénisége, hanem tudományos munkásságának jelentősége is egyedivé teszi a Nobel-díjasok között. Az akadémikus úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy Karikó Katalin mRNS-technológiával kapcsolatos felfedezése 10-15 év múlva a középiskolai tananyag része lesz, munkássága pedig olyan mértékben hasznára válik az emberiségnek, mint Louis Pasteuré.

A kuratóriumi elnök hangsúlyozta, az SZTE további eredményeivel rá fog szolgálni arra, hogy Karikó Katalin nyugodtan mondhassa: a szegedi egyetem egykor alma matere volt. Karikó Katalin szegedi köszöntése alkalmával, azt követően, hogy elnyerte a 2023-as fiziológiai és orvosi Nobel-díj, bejelentette, felajánlja tudományos elismerésének másolatát egykori egyetemének, a pénzjutalomból pedig megalapítja a JATE-díjat. A kutató életútjáról áprilisban nyílt kiállítás, melyet az elmúlt hónapokban több ezren láttak.

Karikó Katalin
Karikó Katalin Szegeden idén áprilisban. Fotó: MTI/Lehoczky Péter

A tárlatot az egyetem munkatársai, a Móra Ferenc Múzeum szakembereivel tematikájában és anyagában is kibővítették. A kiállítás bemutatja az egyetem időben 1581-ig, térben Kolozsvárig visszanyúló gyökereit és az intézmény 1921-es Szegedre érkezését.

A tárlat külön része tiszteleg az egyetem egykori rektora Szent-Györgyi Albert előtt, a kiállításon látható Nobel-díjának másolata, dékáni talára, munkásságát pedig interaktív webkurzus tárja a látogatók elé.

A kiállítás legnagyobb része Karikó Katalin életútjáról szól. Az érdeklődők láthatják az egyetem professzorának gyermekkorból megőrzött emlékeit, tanulmányi versenyeken szerzett okleveleit, egyetemi éveinek legfontosabb mérföldköveit. Több mint száz tudományos elismerése közül húszat mutatnak be, tudományos pályáját pedig egy négy - magyar, angol, német, francia - nyelven elérhető virtuális tárlat ismerteti.

Az mRNS-sel kapcsolatos kutatásairól egy magyar és angol nyelvű kisfilm szól. A kiállítás része egy - főként középiskolásoknak szóló - játék is, amelynek célja a tárlat egészéhez hasonlóan, hogy arra inspirálja a fiatalokat, válasszák a tudományos pályát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, inkább az ország északnyugati felén-harmadán vékonyodhat, szakadozhat fel hosszabb időre a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra