Így védekezhetsz a molyok ellen a konyhában

Kártevőként sok bosszúságot okozhatnak az élelmiszermolyok, amelyek még a legtisztább háztartásban is előfordulhatnak. Mutatjuk, mit javasolnak a szakértők a sikeres védekezéshez.

„Hogyan védekezhetünk a molyok ellen a konyában?” – ezzel a kérdéssel kereste meg egy levélíró a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), amely Facebook-oldalán tette közzé a választ a napokban. Mint írják, az élelmiszermolyok könnyen beszökhetnek a lakásba a nyitott nyílászárókon keresztül, továbbá sok esetben mi magunk visszük haza a petéiket egy-egy száraz élelmiszerrel. A kikelő lárvák aztán előszeretettel táplálkoznak a konyhaszekrényben, kamrában tárolt gabonafélékből, hüvelyesekből, olajos magvakból, száraztésztákból és lisztekből.

Joggal merülhet fel tehát a kérdés, hogy vajon miként vehetjük elejét a problémának háztartásunkban. A Nébih általános tanácsként azt javasolja, hogy feltétlenül tartsuk tisztán a konyhát, takarítsunk rendszeresen és alaposan. A molyok ugyanis akár morzsákba is képesek petét rakni. Szintén nagyon hasznos a gyakori szellőztetés, mivel az apró kártevők a meleg, sötét, nyugodt zugokat kedvelik. A légmozgás ilyen módon kedvezőtlenebb körülményeket teremt számukra a lakásban.

Érdemes ügyelni arra is, nehogy a megvásárolt élelmiszerekkel vigyünk haza később aztán elszaporodó molyokat. Ehhez jó megoldást kínál, ha a szárazárukat, mint a lisztek és szemestermények, néhány napra lefagyasztjuk otthon, elpusztítva az esetleg azokban megbúvó petéket. Mindezeken felül azáltal is védhetjük az élelmiszereket a konyhában, ha zárható üvegbe töltjük át a vásárlásból hazaérve.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.