Hogy legyünk úrrá a váratlan helyzeteken? (x)

Alig akad olyan ember Magyarországon, aki ne került volna már átmeneti pénzzavarba. Egy előre nem látott kiadás könnyen felborítja a családi költségvetést, de sokszor egy kihagyhatatlan lehetőség is komoly pénzügyi kihívást jelent. Sokba kerül az iskolakezdés, egy sürgős műtét, vagy például egy fogászati kezelés is. Ilyen esetben a legtöbben rokonaiktól kérnek kölcsön, ám ha ez nem segít, akkor jöhet akár a zálogház is. Pedig ennél akad jobb és sok esetben olcsóbb megoldás is: a személyi kölcsön.

Korábbi kutatásokból kiderült vagy alapján, hogy a magyar lakosság közel kétharmadának nincs előre nem látott kiadásra félretett pénze. Pedig szinte bárkivel megtörténhet, hogy például egy fogfájásból sokkal komolyabb baj kerekedik, mint amire számítottunk. Egy magán fogorvosnál még egy fogkő eltávolítás költsége is meghaladhatja a 10 000 forintot. Ha már komplett kezelésre, tömésre, vagy esetleg műtétre van szükség, ráadásul több fog esetében is, akkor a költségek több százezresre nőhetnek. Ekkora összegű megtakarítással pedig, a KSH adatai szerint a lakosságnak csak alig több mint egytizede rendelkezik.

Bár a rendszeres megtakarítás jelentősége vitathatatlan, egy váratlan kiadás nem kell, hogy feltétlenül lemondással járjon azok számára sem, akik nem készültek fel arra, vagy akik a tartalékaikat meghaladó kiadással szembesülnek.

"Az egészség, a testi-lelki épség mindannyiunk számára legfontosabb értékek közé tartozik. Ez egy olyan területe az életünknek, ahol nem lehet és nem is érdemes mérlegelni, hogy szánunk-e rá pénzt vagy sem. Sajnos látszik, hogy a lakosság egy jelentős része nem rendelkezik félretett pénzzel arra az esetre, ha rendkívüli egészségügyi kiadása keletkezik. Ilyenkor a személyi kölcsön felvétele egy jó áthidaló megoldás lehet. Az OTP Banknál lehetőség van 100 000 és 5 millió forint közötti összegű személyi kölcsön igénylésére, ráadásul a kölcsön összegét a szerződéskötést követő 1 órán belül már folyósítjuk is. Így nem okoz gondot a kezelés kifizetése, az egyszeri nagy kiadás pedig hónapokra elosztva jelentkezik a család költségvetésében" - mondta el dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

A tájékoztatás nem teljes körű. A termékek és szolgáltatások részletes feltételei, valamint további információk elérhetőek az OTP Bank fiókjaiban, valamint www.otpbank.hu oldalon közzétett vonatkozó Hirdetményből és Üzletszabályzatokból. THM: 24,51% illetve 22,70%

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!