Várhatóan október 1-jétől engedélyezi újra a kormány egyes körzetekben a hálózati áram visszatáplálását a háztartási méretű kis-erőműveknél, azaz a napelemek esetében. Erről Kiss Ernő, a Napelem Szövetség elnöke nyilatkozott az ATV Híradónak.
Tavaly hálózati akadályokra hivatkozva november 1-jétől az újonnan telepített napelemek tulajdonosai számára megszüntették a többletenergia visszatáplálását a hálózatba, amiért cserébe a felhasználók ingyen áramot kaphattak. Az ideiglenes rendelet még most is érvényben van, de az Európai Uniónak tett vállalás szerint 2024. december 31-ig meg kell szüntetni a napelem moratóriumot.
A Napelem Szövetség szerint tavaly a nagy rohamban közel 200 ezer ember adta be az kérelmét, de ebből csak nagyjából 30 ezer volt valós. Ugyanis voltak, akik duplán kérvényezték, míg mások meggondolták magukat.
Az Energiaügyi Minisztérium közleményben reagált az ATV Híradójára. Azt írták, hogy az átmeneti betáplálási korlátozás feloldásáról a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal készít elő javaslatot első alkalommal augusztus végéig. A kormány ennek ismeretében dönthet majd arról, hogy hol tartja fenn és hol oldja fel a zárolást.