Ezekre a változásokra számíthatnak idén a nyugdíjasok

A nyugdíjkorhatár marad, de lesznek változások.

A nyugdíjkorhatár nem változik, 2024-ben is marad 65 év, és a nők kedvezményes nyugdíjfeltételei sem változnak. Idén az 1959. január 1. és december 31. között születettek töltik be a nyugdíjkorhatárukat. 2024-ben természetesen bármikor igényelheti a nyugdíját az, aki már korábban teljesítette annak feltételeit, de még nem vette igénybe a nyugdíját. A legfontosabb változásokat a nyugdíjguru szedte össze.

nyugdíjas, nyugdíj, idős, pénz, számol, apró, aprópénz
A nyugdíj melletti munkavégzés idén sem jogosít nyugdíjnövelésre. Fotó: Getty Images

Nyugdíjprémium, 13. havi nyugdíj

Tekintettel arra, hogy a nők kedvezményes nyugdíja bevezetésének évében, 2011-ben a nyugdíjkorhatár 62 év volt és ehhez igazították az előírt jogosító idő legalább 40 éves hosszát – amely azóta 65 évre emelkedett –, továbbra sem zárható ki az a kockázat, hogy a későbbi években a 40 éves feltételt 43 évre emeljék. Erre azonban 2024-ben még biztosan nem kerül sor.

2024. január 1-jétől a nyugdíjak összege 6 százalékkal emelkedik, vagyis a január 12-én utalandó nyugdíjak összege már ennyivel magasabb lesz.

A 2024. február havi nyugdíjjal együtt utalják a 2024. januári, már 6 százalékkal emelt összegű nyugdíj összegével megegyező plusz juttatást 13. havi nyugdíjként. Ha a 2024. évi várható GDP-növekedés esetleg meghaladná a 3,5 százalékot, akkor novemberben nyugdíjprémiumra is lesz lehetőség. A nyugdíj mellett bármilyen jogviszonyban folytatott keresőtevékenységgel szerzett kereset 2024-ben is járulékmentes, viszont így a nyugdíj melletti munkavégzés idén sem jogosít nyugdíjnövelésre. Emellett egyelőre idén sem változik a teljes öregségi nyugdíj legkisebb összege, amely 17. éve változatlanul 28.500 forint.

Ezeken a napokon érkeznek a nyugdíjak 2024-ben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!