Ezekben a megyékben a legmagasabbak a bérek itthon

Hatalmas különbségek vannak az egyes hazai településeken és megyékben elérhető fizetések között.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartása szerint a 2022-es évben bruttó 418 ezer, kedvezményekkel együtt nettó 285 ezer forint volt a magyar munkavállalók átlagos havi kereseteírja a HVG a GKI Gazdaságkutató Zrt. közlése alapján. Érdemes megemlíteni, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ennél magasabb értéket, 332,5 ezer forintos átlagot számított ki a teljes állásban foglalkoztatottakra vonatkozóan.

Az adóhatóság adatai alapján Budapesten átlagosan 22 százalékkal kerestek tavaly többet a munkavállalók, mint a megyei jogú városokban, 36 százalékkal többet, mint a városokban, illetve 52 százalékkal többet, mint a községekben. A településeket tekintve két alacsony lakosságszámú településen, a Zala megyei Gosztolán és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornakápolnán jegyezték fel a legmagasabb átlagkeresetet, nettó 698 és 667 ezer forintot. A fővároson belül a II. kerületben vitték haza a legtöbbet, 568 ezer forintot a munkavállalók.

A megyék között Pest, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye került fel a dobogóra. A lista végén pedig Somogy, Nógrád, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye található.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.