Emelkedik a diákhitel kamata

Egy csütörtöki esti kormányrendelet szerint a szabad felhasználású diákhitelre júliustól a jelenlegi 4,99 százalék helyett már 7,99 százalék kamatot kell fizetni.

A lakossági jelzálogkölcsönökre és a kkv-s hitelekre vonatkozó kamatstopot követően tavaly decemberben a kormány a diákhitelre is kamatsapkát húzott. A szabad felhasználású, Diákhitel1 konstrukciót kamatát rögzítette 2023. június 30-ig az akkor érvényes, 4,99 százalékos szinten - írja a Bank360.hu

diákhitel
A változás a szabad felhasználású diákhiteleket érinti. Fotó: Getty Images

A csütörtök este közzétett rendeletben ezt a 4,99 százalékos kamatot emelte meg júliustól jelentősen, 7,99 százalékra. Ez az érték 2023. december 31-ig lesz érvényes.

A Diákhitel1-et a felsőoktatásban tanulók tudják igényelni, havonta 15-150 ezer forint közötti összegben, a folyósítás pedig történhet havonta vagy félévente egy összegben is. A törlesztést a hallgatói jogviszony megszűnése után kell elkezdeni. A futamidő sem fix, a törlesztőrészleteket minden esetben az aktuális jövedelem alapján határozzák meg.

A Diákhitel Központ oldalán a Gazdaságfejlesztési Minisztériumra hivatkozva azt közlik viszont, hogy a jelenlegi szabályok szerint egyébként 14 százalékra kellett volna emelni a kamatot az aktuális referenciamutatók alapján.

A Diákhitel2, amely a képzések költségeinek a fedezésére vehető fel, továbbra is kamatmentes maradt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.