Elképesztő nevet kapott egy ausztrál kisfiú

Király a Metamfetamin – így nevezte el a gyerekét egy ausztrál újságíró.

Az ausztráliai ABC csatorna újságírója le akarta tesztelni az ország gyereknevekre vonatkozó, túlságosan megengedőnek tartott szabályait. A kisfiának ezért kitalált egy elég extrém nevet, amit engedélyeztek is  számol be a rendhagyó névválasztásról az rtl.hu.

újszülött, kisfiú, csecsemő
Itthon egy hosszú listából választhatnak nevet a leendő szülők. Fotó: Getty Images

Nem számítottak rá, hogy elfogadják

"Úgy gondoltuk, hogy beadjuk a kérelemben a legbotrányosabb nevet, amit ki tudunk találni. Arra számítottunk, hogy visszautasítják majd” – idézte fel Kirsten Drysdale, a kis Király A Metamfetamin Drysdale édesanyja. Ám nem így történt, a kisfiúnak pedig valóban ez lett a neve. A gyereknevek bejegyzésével foglalkozó kormányzati szerv azt közölte, hogy csak véletlenül engedélyezték ezt a nevet, és a kisfiú édesanyjával már egyeztetnek, mire nevezzék őt át a későbbiekben. Ausztráliában nincs olyan hivatalos keresztnévlista, mint például Magyarországon.

A hazai neveket engedélyező hivatal ennél sokkal szigorúbb: tavaly rekordszámú, 625 keresztnévkérelem érkezett a Nyelvtudományi Kutatóközponthoz, ezek közül sokat, például a Kolbászt nem engedélyezték. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.