Az egynapos sebészeté a jövő

Nyolcmilliárd forintos összköltséggel egynapos sebészeti ellátóhelyeket alakítanak ki húsz helyszínen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) projektje keretében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.

Nyolcmilliárdból húsz egynapos sebészet létesül az országban

A fő cél az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása.

Vitályos Eszter az Aktív fekvőbeteg-ellátás forma kiváltása az egynapos sebészeti ellátás rendszerének fejlesztésével című projektről tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tervek szerint 2020 januárjáig mindenhol megvalósulnak a fejlesztések.

Lénárt Endre, az ÁEEK főigazgató-helyettese hangsúlyozta, az egynapos sebészet olyan speciális ellátási forma, amelynek lényege, hogy a beavatkozást követő 24 órán belül a beteg elhagyja a kórházat, és otthonában gyógyulhat. Szándékaik szerint ezzel rövidebb lesz az ápolási idő, gyorsabb a gyógyulás, kevesebb a komplikáció és sokkal költséghatékonyabb rendszer működhet .

Egymás előtt kell vetkőzni a kórházban 2018. október 19-én számoltunk be róla, hogy a Társaság a Szabadságjogokért szerint egymás előtt kell átöltözniük a műtétekre váró betegeknek egy budapesti kórház egynapos sebészetén. Az esetről a linkre kattintva olvashat bővebben.

Újabb egynapos sebészeti ellátóhelyeket alakítanak ki , egynapos sebészet betegellátás sebészet műtét kórház
Újabb egynapos sebészeti ellátóhelyeket alakítanak ki

Rámutatott arra, hogy az egynapos sebészetek kialakítása a legmodernebb műszereket, illetve infrastrukturális és szervezési környezetet igényli.

Az egynapos sebészet nem beavatkozás, hanem ellátási forma

A főigazgató-helyettes szólt arról is, hogy a nyugat-európai ellátórendszerekben az egynapos ellátásban elvégzett esetek aránya 60-90 százalékos, miközben Magyarországon 39 százaléknál tart. A projekt megvalósításával 60 százalékra emelkedhet az arány - tette hozzá. Lénárt Endre jelezte, hogy a következő három évben elsősorban a korszerű eszközök beszerzésén lesz a hangsúly, miközben hat régióban, 19 helyszínen felújítanak az ellátáshoz műtőket és egyéb helyiségeket, egy helyszínen pedig új, önálló egynapos sebészeti egység jön létre.

Csernavölgyi István, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója szerint az egynapos sebészeti fejlesztésnek az egyik fő eredménye a műtői kapacitásaik optimalizálása lehet. Beszámolt arról is, hogy néhány éve pár ezer esetet láttak el egynapos ellátás keretében, az idén már több mint hatezer ilyen esetük volt.

Gamal Eldin Mohamed, a Multidiszciplináris Egynapos Sebészeti Társaság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a közhiedelemmel ellentétben az egynapos sebészet nem beavatkozás, hanem ellátási forma, ahol sok szakma tud egy helyen dolgozni, betegbiztonságot szavatolni és minőségi betegellátást biztosítani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!