2043-ra 9 millió alá esik a magyarok száma

A KSH jelenlegi erőjelzése szerint 9 milliónál is kevesebb magyar lesz az országban 2043-ra. Korábbi számítások ezt még 2050-re, illetve 2045-re várták.

A 444 a csütörtöktől szombatig tartó V. Budapesti Demográfiai Csúcs kapcsán a KSH adatait elemezte Magyarország népességére nézve. 

A Központi Statisztikai Hivatal honlapján elérhető egy interaktív korfa, amely Magyarország népességének nemenkénti korösszetétel-változását mutatja be 1870-től 2070-ig. Az adatsor a népszámlálások, a KSH statisztikai évkönyvei és belső adatbázisa, valamint a 2024–2070 közötti időszakra a statisztikai hivatal idén készített népesség-előreszámításának adataiból áll össze.

népességcsökkenés
Az idősek száma nőni fog a következő évtizedekben. Fotó: Getty Images

Az előrejelzés a népesség folyamatos és gyorsuló ütemű fogyatkozását, valamint súlyos elöregedését vetíti elő. A kilátások rosszabbak, mint néhány éve. Az Eurostat 2006-os előrejelzésében még az szerepelt, hogy Magyarország népessége 2050-re esik 8,915 millióra, míg a 9 millió alá csökkenést a KSH akkori előreszámítása 2045-re tette. A mostani korfa szerint viszont 2043-ban megy újra 9 millió alá Magyarország népessége.

A statisztikai hivatal úgy számol, hogy 2043-ban 8 985 516 fő lesz a magyarországi népesség, aminek negyede (24,86 százaléka) 65 év fölötti, míg csaknem ötöde 70 év fölötti lesz. 2023-ban a 65 év fölöttiek száma még épp csak 20 százalék fölötti, a 70 év fölöttieké 13,82 százalékos.

Ezzel ellentétben a 15 év alatti fiatalok húsz év múlva a népesség 14,89 százalékát fogják alkotni (ez a szám most 15,73%). A 20-60 évesek aránya a mostani 55%-ról 50-re fog csökkenni. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!