4 tipp, hogy hőségben is jól aludj

Ilyenkor még a pihenés is nehezebb, de van megoldás!

Tobol a hőség, és ilyenkor bizony sokszor az éjszakai pihenés sem eléggé pihentető. A légkondícionálóval nyilvánvalóan meg lehet teremteni a pihentető alváshoz szükséges hőmérsékletet, de ez nem mindenkinek adatik meg. Van azonban néhány trükk, amivel az alvás is pihentetőbb lehet – írja az IFLScience.

hőség, ventillátor, kánikula, alvás
A hőségben az elalvás is jóval nehezebb. Fotó: Getty Images
  1. Tartsd napközben lehúzva a redőnyöket, az ablakokat pedig csukd be! Éjszakára nyiss ki minden ablakot, teraszajtót és jól hűtsd ki a lakást!
  2. A nyári hónapokban felejtsd el a délutáni alvást, a szakértők szerint az ugyanis tovább nehezíti az éjszakai pihenést.
  3. Cseréld le a vastag téli takarókat légáteresztésre képes anyagúra! A takaró nélkülözése ugyanakkor nem biztos, hogy jó ötlet, ugyanis a test végül lehűlhet és megfázás lehet a vége.
  4. Késő este már ne vegyél hideg zuhanyt, ez ugyanis – mivel az erek összehúzódását idézi elő – még jobban felmelegíthet. Ehelyett végy egy langyos zuhanyt!

Akár 15 százalékkal is többen halhatnak meg ezekben a napokban a hőség miatt, mint máskor, a hőség ugyanis mindenkinek megterheli a szervezetét. Így védekezz a hőség ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.