100 milliót csaltak ki egy idős nőtől, egy jól fizető befektetéssel kecsegtették

Csalás áldozata lett egy idős nő Debrecenben.

Egy egyedülálló nyugdíjas tett feljelentést április végén, mert csalás áldozata lett. Egy jól fizető befektetéssel kecsegtették az interneten, viszont ahhoz, hogy a pénzhez hozzájusson, előbb neki kellett utalnia - írja a police.hu.

Volt két olyan eset is, amikor a csalók személyesen mentek hozzá készpénzért. A nő egy év alatt összesen 100 millió forintot utalt és adott át számára ismeretlen embereknek, bízva abban, hogy előbb-utóbb befektetése megtérül.

A feljelentés megtörtént, viszont a bűnözők nem tudtak erről. Újabb összeg átadására kérték a nőt, 16 millió forinthoz szerettek volna hozzájutni. Kedd délután a futárjukat Debrecenbe küldték, aki a megbeszéltek szerint elvette áldozatuktól a borítékot, beült a kocsijába és elindult. Nem jutott messzire, mivel a bűnügyesek körbevették, földre fektették és megbilincselték.

A 25 éves ukrán állampolgár kihallgatásán beismerő vallomást tett, állítása szerint neki csak annyi volt a feladata, hogy átvegye a pénzt, és Lengyelországba vigye.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói pénzmosás miatt őrizetbe vették a fiatalembert és kezdeményezték a bíróság elé állítását.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!