Szeszélyes időnk lesz (2020.01.29.)

Ma reggel még sok helyen tiszta volt az égbolt, ám később fokozatosan megvastagszik a felhőréteg, esőre, hóra is lehet számítani.

Szerdán felhőátvonulások lesznek több-kevesebb napsütéssel, elszórtan záporral, főként a hegyvidéki területeken hózáporral - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Élénk, helyenként erős nyugati szél valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.

Késő estére +2 és -3 fok közé esik vissza a hőmérők higanyszála. Éjszaka pedig egyre több helyen erősebben felhős lesz az ég (ugyan javarészt csak átmenetileg), és szórványosan előfordulhat hózápor, zápor. A nyugatias szél élénk, helyenként erős marad. A hőmérséklet hajnalban +1 és -5 fok között valószínű.

Az előrejelzések szerint a hét második feléig élvezhetjük a napsütést. Fotó: iStock
Az előrejelzések szerint a hét második feléig élvezhetjük a napsütést. Fotó: iStock

Csütörtökön kezdetben még többnyire napos időre számíthatunk, majd délutánra megnövekszik a felhőzet. Helyenként zápor, hózápor alakulhat ki. A nyugati, délnyugati szél élénk vagy erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 9 fok között alakul.

Pénteken már többnyire erősen felhős idő várható, bár délután a Dunántúlon napos időszakok is lehetnek. Kezdetben többfelé, délután kevesebb helyen várható eső, zápor. A nyugati, délnyugati szél élénk vagy erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1, +4, északkeleten 0, -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 7, 13, északkeleten 3, 7 fok között valószínű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!