Orvosmeteo: mutatjuk, hol és mikor szakad ma ránk az ég

A tegnapi, hatalmas károkat okozó viharok után kedden több hullámban ismét zivatarok érkeznek fölénk.

Kedden egy ciklon intenzív csapadékrendszere alakítja időjárásunkat, így a tegnapi viharok után ma is többfelé számíthatunk záporokra, heves zivatarokra, felhőszakadásra, sőt akár jégesőre is. Emiatt az ország egész területére figyelmeztetés van érvényben – áll a Kiderül előrejelzésében

Magyarország térképe, jelezve a sárga és a narancssárga figyelmeztetéseket
Az ország északi felén első, míg a délin másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Fotó: Getty Images

A szél a nap folyamán egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira fordul és megerősödik, míg zivatarok környezetében viharos lökések, szélrohamok is lehetnek. Délutánra a keleti határvidéken a zivataros rendszer hatására ismételten van esély nagyobb területen 90-110 km/h feletti károkozó szélrohamok kialakulására is. Mint arra felhívják a figyelmet, a keleti, délkeleti határvidékre akár a legmagasabb, piros figyelmeztető jelzést is kiadhatják a szélrohamok miatt, sőt a 2-3 centimétert elérő jégméret és 30-50 mm csapadékot hozó felhőszakadás sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 27 fok között alakul, de a Tiszántúlon 30 fok fölé melegszik fel a levegő. Késő este 14-19 fok valószínű. Egy érkező hidegfront okozhat tüneteket – főként levertséget és fejfájást – az arra érzékenyeknél.

Az Időkép videója mutatja, mikor, merre szakadhat majd le az ég kedden:

A HungaroMet előrejelzése szerint pedig így alakítja az érkező hidegfront az időjárásunkat a következő napokban:

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!