Orvosmeteorológia: megviselhet a pénteki lehűlés

Több megyére is figyelmeztetést adtak ki: vihar, jégeső is várható.

A Kiderül előrejelzése szerint általában erősen felhős vagy borult idő várható, legfeljebb átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek a felhőzetben. Csupán este, késő este kezdhet el nyugat felől határozottan csökkenni a felhőzet. Többfelé kell számítani esőre, záporra, keleten zivatarokra is. Nagy területen várható számottevő mennyiség, de az északnyugati országrészben kisebb a csapadék esélye, akár szárazon is maradhat.

Az egyre többfelé északias irányba forduló szelet nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések, azonban a keleti, délkeleti országrészben eleinte még gyenge maradhat a délies irányú légmozgás. A csúcshőmérséklet általában 13 és 18 fok valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél pár fokkal hűvösebb, míg a délkeleti országrészben néhány fokkal melegebb lehet az idő.

időjárás orvosmeteorológia
Nem érdemes otthon hagyni az esernyőt. Fotó: Getty Images

Hat fokos lehűlést hozott a hidegfront: ez a jelentős változás megviseli a szervezetet. A pollenszezon átmeneti időszakában fokozatosan emelkedik a lágyszárúak, elsősorban a pázsitfűfélék pollenjének mennyisége, ugyanakkor még egyes allergén fák virágpora is megtalálható a levegőben. A légnyomás emelkedik.

Zivatar veszélye miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg, 
  • Hajdú-Bihar, 
  • Jász-Nagykun-Szolnok, 
  • Békés 
  • és Csongrád megyére.

A Tiszántúlon a zivatarokat viharos széllökés (60-80 km/h), intenzív csapadék (15-25 mm), és jégeső (1-2 cm) kísérhet. Emellett délkeleten egy-egy heves zivatar kialakulására sem kizárt, melyekhez erősen viharos széllökés (> 90 km/h), és jégeső (~2 cm) társulhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!