Orvosmeteo: szeles, esős hétvége jön

Várhatóan a felhők dominálják majd az időjárást az elkövetkező napok során. Jó hír ugyanakkor, hogy fronthatással egyelőre nem kell számolni.

Délelőtt még erősen felhős lesz ma az ég felettünk, délután azonban elkezd szakadozni, gomolyosodni, estétől pedig jelentősen csökkenni a felhőzet – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. Elszórtan előfordulhat gyenge csapadék a kora esti órákig, illetve néhol átmenetileg megélénkülhet a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között alakul, majd késő estére 2-7 fok közé hűl vissza a levegő.

Noha az elmúlt időszak napos, tavaszias időjárása egyelőre búcsúzik, öröm az ürömben, hogy a nap folyamán fokozatosan megszűnik a fronthatás. Így tehát a frontérzékenyeknek sem kell kellemetlen tünetek fellépésétől tartaniuk. A csapadékos idő és a lehűlés nyomán szintén enyhült mostanra a pollenhelyzet. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön kiadott jelentése szerint a ciprus- és tiszafafélék, valamint a nyár pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas, az égeré és a kőrisé országosan a közepes tartományban alakulhat.

Sok lesz a felhő hétvégén

Ami a hétvégét illeti, szombat reggel többfelé ködfoltok keletkezhetnek, amelyek feloszlását követően közepesen-erősen felhős lesz az ég. Helyenként előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül, időnként meg is erősödik a délkeleti szél. A hajnali mínusz 1 és plusz 4 fok közötti minimumok után kora délutánra 10-15 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre van kilátás. Főként a nap második részében több helyen eleredhet az eső, záporeső, valamint a déli, délkeleti szél is sokfelé megerősödik. Kora délután többnyire 13-19, északkeleten viszont helyenként csak 9-12 fokot mérhetünk.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!