Orvosmeteo: könnyen megfázhatunk a párás időben

Zömében felhős marad az ég a hétvégén, amihez továbbra is társulhat csapadék. A jövő hét elejére viszont kisüthet a nap.

Nagyrészt borult idő várható ma, de eleinte a délnyugati, majd a délutáni órákban már inkább az északkeleti országrészben vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. Számottevő csapadék ma nem valószínű, azonban szitálás és gyenge eső többfelé előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon emellett megélénkülhet az északnyugati szél, sőt, erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, majd késő estére 9 és 14 fok közé hűl vissza a levegő.

Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül. Magyarán mind a hideg-, mind a melegfrontra érzékenyek körében jelentkezhetnek kellemetlen panaszok. Emellett a Hungaromet arra is felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt napok esőzései következtében mostanra igen párás a levegő az alsó légrétegekben. Ez kedvező körülményeket teremt a légúti fertőzések terjedéséhez, azaz érdemes mindent megtenni most a nátha megelőzése érdekében. Öröm az ürömben, hogy a parlagfűszezon a végéhez közeledik, amint a csapadékos időben a levegő pollenkoncentrációja mostanra alacsony szintre csökkent.

Visszatér a napsütés

Ami a folytatást illeti, vasárnap egyre nagyobb területen vékonyodhat el, szakadozhat és gomolyosodhat a felhőzet. Az északkeleti tájakon elszórtan még lehet eső, zápor, másutt viszont inkább csak szitálás, kisebb eső várható. Az északnyugati, nyugati szél ismét sokfelé megélénkül az Észak-Dunántúlon. A nappali csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű.

Hétfőn aztán a reggeli köd- és párafoltok feloszlását követően az ország nagy részén több órára kisüt a nap – gomolyfelhők által tarkítva. Kisebb eső, szitálás az északkeleti, keleti megyékben fordulhat még elő, másutt lecsökken a csapadékhajlam. Sokfelé élénk lehet viszont a déli, délnyugati szél. A hőmérséklet a 3-12 fokos minimumok után délutánra 15-20 fokig emelkedik.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.