Orvosmeteo: kettős front okoz fejfájást szombaton

Szombaton többnyire sok napsütésben lesz részünk. Délutántól azonban néhol már felhők is megjelennek az égen.

Az ország döntő részén derült lesz az ég, késő délutántól azonban északnyugatról felhősödés veszi kezdetét. Főként Magyarország délkeleti felén élénkül meg a délnyugati szél, amelyhez olykor erős széllökések is társulhatnak.

fejfájós nő és párja
Kettős front okoz fejfájást szombaton. Fotó: Getty Images

Késő délutántól az Észak-Dunántúlon fokozatosan északnyugatira fordul a légmozgás. A legmelegebb délutáni órákban 23 és 28 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 12 és 20 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint szombaton nem várható veszélyes időjárási jelenség – így jelenleg nincs érvényben sem riasztás, sem figyelmeztetés. Este és éjjel azonban az északnyugati országrészben eső, zápor is előfordulhat, de egy-egy dörgés, villámlás sem kizárt. Hajnalban a Dunántúli-középhegység magasabban fekvő pontjain, esetleg a Mecsekben időnként 70 kilométer/órás széllökések is előfordulhatnak.

-8 fokot is mértek már ezen a napon

Az október 14-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -8 Celsius-fokot 1992-ben jegyezték fel, Székesfehérváron. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 2000-ben mért eredmény tartja, amikor 28,9 fokot mutattak a hőmérők Békéscsabán.

Kettős front terheli a szervezetet

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint szombaton – a térségünk fölött található hullámzó frontálzóna miatt – mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterhelheti majd az időjárás. Sokan tapasztalhatnak fejfájást, koncentrációszavart és vérnyomás-ingadozást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Sok napsütés várható általában kevés gomolyfelhővel. Az ország középső harmadában képződhet több gomoly, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban időnként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?