Orvosmeteo: frontmentes, napsütéses lesz a csütörtök

Fronthatásra csütörtökön sem kell számítani, napsütéses, kellemes időt jósolnak mára a meteorológusok.

Kellemes, nyárias időre számíthatunk a Kiderül előrejelzése szerint időjárási frontok sem rontanak a frontérzékenyek közérzetén. 

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napközben derült, napos időre van kilátás, legfeljebb kevés fátyolfelhő fordulhat elő. Csapadék nem lesz. A szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között alakul. Késő estére általában 15 és 20 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre érzékeny helyeken ennél hűvösebb is lehet.

Fronthatásra ma és holnap sem kell számítani az előrejelzés szerint, így a frontérzékenyek panaszai várhatóan nem erősödnek tovább. Elsősorban ma is a nagy hőingás lehet megterhelő sokaknak, de elsősorban a szívbetegséggel élők és idősek számára okozhat kellemetlenségeket. Az UV sugárzás mérsékelt lesz napközben.

napsütés
A napsütésről szól a csütörtök. Fotó: Getty Images

A parlagfű pollenszórásának csúcsidőszaka is véget ért ebben az időszakban – virágporának koncentrációja lassú ütemben, de fokozatosan csökken. A csalánfélék, az üröm, valamint a pázsitfűfélék és a libatopfélék virágporának koncentrációja jellemzően alacsony, esetenként még elérheti a közepes szintet. Országosan alacsony koncentrációban jelen van a levegőben a kenderfélék, az útifű, a lórom, az ernyősvirágzatúak, illetve a rézgyom és a szerbtövis pollenje.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.