Olyan idő jön, amivel elégedettek leszünk

Borongósan indul a hét, országszerte számíthatunk záporokra, zivatarokra is. A hét második felétől azonban a meteorológusok szerint visszatér a kellemes idő.

A hét elején még előfordulhat zápor, zivatar, de a hét második felében már az ország nagy részén többórás napsütésre lehet számítani. Helyenként a reggelre képződő köd tartósabban is megmaradhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Borongós idővel indul a hét

Hétfőn az északkeleti, északi megyékben túlnyomóan borult lesz az ég, máshol változó felhőzetre lehet számítani, több-kevesebb napsütéssel, számottevő csapadék nem valószínű. A nap második felében északnyugat, észak felől vastagabb felhők érkeznek, és estétől nő a csapadék valószínűsége. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 19 és 25 fok között alakul, de a tartósan felhős, párás északkeleti, északi részeken csak 14-18 fokot mérhetünk.

Kedden délelőtt nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, pára- és ködfoltok is lehetnek. Több helyen előfordulhat eső, zápor, majd délutántól csökken a felhőzet és kisüt a nap. Az északnyugati, nyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban 7 és 14, délután 15 és 22 fok között lesz a hőmérséklet.

időjárás, meteorológia
Kellemes, napsütéses időre számíthatunk október utolsó napjaiban. Fotó: Getty Images

Szerdán az ország nagy részén számíthatunk hosszabb-rövidebb napsütésre, de a köd, illetve rétegfelhőzet helyenként tartósabban megmaradhat, és egy melegfront viszonylag keskeny felhőzónája is a térség fölé húzódhat. Néhol előfordulhat szitálás, gyenge eső. Általában mérsékelt marad a légmozgás, a hajnali 3-11 fokról 15 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtök reggel sokfelé várható köd, illetve rétegfelhőzet. Nappal ritkul, zsugorodik a köd, délutánig kevés helyen maradhat meg, a fátyolfelhők is feloszlanak és általában többórás napsütésre lehet számítani. Estétől ismét terjeszkednek a ködfoltok, néhol előfordulhat szitálás. Gyenge marad a légmozgás, a minimumhőmérséklet 2 és 11, a maximum 15 és 21 fok között alakul.

Pénteken derült, napos és tartósabban felhős, ködös tájak egyaránt lesznek, emellett fátyolfelhők is sodródnak az ország fölé. Legfeljebb jelentéktelen szitálás fordulhat elő néhol. Helyenként megélénkülhet kissé a keleti, délkeleti szél, a minimum 3 és 11, a csúcsérték 14 és 21 fok között valószínű. Szombaton és vasárnap is többnyire napos időt jósolnak a meteorológusok, a hajnali 2-10 fokról 14 és 20 fok közé melegedhet fel a levegő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.