Napos idővel zárul a hét (2020.09.03.)

Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön is, a kellemes idő a hét végéig kitart.

Helyenként felhős, de többnyire napsütéses időnk lesz ma - olvasható ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből . A meteorológusok szerint szakadozott felhősáv vonul át felettünk, délelőtt a Dunántúlon és a keleti határnál, délután a középső és északkeleti tájakon lehet felhős az ég, de emellett mindenhol többórás napsütés várható. Reggel, délelőtt a Dunántúl nyugati, délután keleti részén és az Északi-középhegységben lehetnek záporok, esetleg gyengébb zivatar is. Napközben többfelé megélénkülhet a nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között valószínű. Késő estére 13 és 17 fok közé hűlhet le a levegő.

Szeptember első hétvégéjén is sok napsütésre számíthatunk. Fotó: Getty Images
Szeptember első hétvégéjén is sok napsütésre számíthatunk. Fotó: Getty Images

Napos időnk lesz a hétvégén

Pénteken elsősorban a Duna vonalától nyugatra eső területek felett gyűlhet össze némi fátyol- és gomolyfelhő, általában csapadékmentes idő várható. Legfeljebb néhol élénkül meg az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 27 fok között alakul.

A hétvégén is marad a felhős, de általában napos idő. Szombaton többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak a Kisalföldön élénkül meg a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 30 fok között alakul. Vasárnap inkább északon, északnyugaton erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, arrafelé helyenként alakulhat ki zápor, zivatar. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 30 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szelet többfelé erős, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések kísérhetik.A hőmérséklet késő estére 15, 22 fok közé csökken. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?