Mutatjuk, mikor süt ki a nap (2020.10.13.)

Az utóbbi napokban az eső uralta az időjárást, de szerencsére számíthatunk a közeljövőben egy kis napsütésre is. Íme, a részletes előrejelzés.

Első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben Az Országos Meteorológiai Szolgálat aktuális veszélyjelzésében azt írja: a kiadós esőzés miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében másodfokú, Budapesten, Pest, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. A szél is megerősödik, ennek okán Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Kedden túlnyomóan borult lesz az ég, és többfelé várható ismétlődő eső, zápor, több helyen jelentős mennyiség eshet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Délelőtt dél felől elkezd szűnni a csapadék, de főként az északkeleti, északi megyékben további kiadós esőzés valószínű. Az északnyugati, északi szelet elsősorban a Dunántúlon, reggel, délelőtt még a Zemplén térségében is kísérhetik erős, helyenként viharos széllökések. A nap folyamán a szél fokozatosan délnyugatira, nyugatira fordul, és máshol is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 16 fok között alakul, késő estére 5, 10 fokra hűl le a levegő.

Kedden még az eső dominál, de szerdán már kisüt a nap.
Kedden még az eső dominál, de szerdán már kisüt a nap. Fotó: Getty Images

Szerdán délnyugat felől egyre többfelé csökken a felhőzet, és az ország nagyobb részén változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Az északi, északkeleti megyékben ugyanakkor estig sok maradhat a felhő. Eleinte az ország északi, északkeleti felén, harmadán többfelé előfordul eső, záporeső, délután, este ott is egyre kevesebb helyen eshet. A nyugati, délnyugati szél napközben sokfelé lesz erős, estére mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul. A maximumhőmérséklet 9 és 17 fok között lesz, északkeleten lesz a hűvösebb, délnyugaton az enyhébb idő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

A frontális felhősáv átvonulását követően napos idő várható gomolyfelhőkkel. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 28, késő este 15, 22 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?