Mutatjuk, mikor és hol lesz eső (2021.09.01.)

Jobbára hűvös, őszies idő lesz a következő napokban: bár lesz részünk némi napsütésben, esőre, záporra (néhol zivatarra), ködre és szélre is készülhetünk. Részletes előrejelzés péntekig.

Szerdán a nap első felében az ország túlnyomórészén erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délután először a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén, estefelé pedig már a keleti megyékben is határozottan csökken a felhőzet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Főként az ország keleti harmadában számíthatunk nagyobb eséllyel többnyire esőre, záporra, de egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati szelet többfelé kísérik erős lökések, amelyek a Dunántúli-középhegységben akár viharosak is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

Szerdán, csütörtökön és pénteken is lehet csapadék.
Szerdán, csütörtökön és pénteken is lehet csapadék. Fotó: Getty Images

Milyen idő lesz csütörtökön?

Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, egy-egy futó zápor azonban előfordulhat. Hajnalra helyenként erősen párássá válhat a levegő, és foltokban köd is képződhet. Az északi, északnyugati szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. Délután 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.

Erre számíthatunk pénteken

Pénteken jobbára napos idő várható, de gomolyfelhők is feltűnnek az égen. Általában nem valószínű csapadék, ám az északkeleti határnál nem kizárt egy-egy futó zápor. Hajnalra helyenként erősen párássá válhat a levegő, és ködfoltokra is számítani kell. A légmozgás viszont mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!