Mutatjuk, meddig marad a borús idő (2022.01.26.)

A hét végéig erősen felhős, hideg időjárásra számíthatunk, valamint az elkövetkező napokban többfelé várható csapadék, és időnként a szél is megerősödik a meteorológusok előrejelzései szerint.

Délig jellemzően erősen felhős, borult marad ma az ég, majd nyugat felől fokozatosan szakadozni kezd a felhőzet. A keleti, északkeleti határ közelében időszakosan hószállingózás, kisebb havazás is előfordulhat - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. A keleti országrész kivételével többfelé élénk lehet az északnyugati szél, néhol erős lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között, a tartósan borult keleti tájakon fagypont alatt alakul.

A hét hátralevő részében többnyire felhős, hideg időre számíthatunk
A hét hátralevő részében többnyire felhős, hideg időre számíthatunk. Fotó: Getty Images

Éjszaka kezdetben közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd tovább növekszik, vastagszik a felhőzet. Északkeleten és délnyugaton többfelé ködfoltok képződnek. A keleti megyékben néhol előfordulhat kisebb havazás, esetleg ónos eső, másutt inkább ónos szitálás, hószállingózás. Az északnyugati szél a Dunántúl északi felén és a középső országrészben is időnként megélénkül. A levegő hőmérséklete késő estére mínusz 4 és plusz, hajnalra mínusz 5 és plusz 1 fok közé hűl vissza.

Frontátvonulás hozhat csapadékot

Holnap többnyire felhős időre számíthatunk, keleten a köd és a rétegfelhőzet is tartósabban megmaradhat. Csapadék kezdetben nem valószínű, de estétől északon, északkeleten már előfordulhat kis mennyiségű vegyes halmazállapotú csapadék. A nyugatias szél időnként megélénkül, néhol meg is erősödik. A hőmérséklet a délutáni órákra 3-8 fokig emelkedhet, az északkeleti tájakon azonban ennél alacsonyabb, délnyugaton magasabb értékeket is mérhetünk.

Csütörtök éjszakától frontális felhőzet vonul át az ország felett dél felé, amihez helyenként vegyes halmazállapotú csapadék, így akár eső, havas eső, hó is társulhat. Pénteken napközben észak felől felszakadozik a felhőzet, és felhőátvonulások mellett több órára kisüthet a nap. A gyorsan vonuló gomolyfelhőkből néhol még kialakulhat egy-egy zápor, hózápor. Az északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérik erős, viharos lökések. A nappali maximumok pénteken és 3 és 8 fok között várhatóak.

Hétvégén lehet némi napsütés

Ami a hétvégét illeti, szombaton kezdetben változóan felhős és napos időre van kilátás, majd északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és a nap második felében a csapadék esélye is magasabb lesz. Északkelet felé haladva növekvő eséllyel lehet számítani havas esőre, havazásra. Az északnyugati szél délnyugatira fordul, helyenként erős lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

A borult idő egészen vasárnap reggelig kitart, hogy aztán napközben északnyugat felől elkezdjen felszakadozni a felhőzet. A hét utolsó napján így jellemzően felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Helyenként előfordulhat egy-egy zápor, északkeleten esetleg hózápor, illetve nagy területen viharossá fokozódik a nyugatira, északnyugatira forduló szél. A levegő hőmérséklete a hajnali 0-5 fokos minimumok után délutánra 3 és 12 fok közé melegszik fel: északkeleten várható a hidegebb, délnyugaton, nyugaton pedig az enyhébb idő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra