Mutatjuk, hol várható ónos eső, havazás (2021.01.29.)

Nagyon változékony lesz a következő napok időjárása. Előfordulhat eső, ónos eső, hózápor és szikrázó napsütés is. Néhol viharos széllökések is várhatóak.

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég pénteken, határozottabban majd csak estefelé vékonyodhat el, szakadozhat fel nyugaton a felhőzet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen számíthatunk csapadékra, majd a déli óráktól északnyugat felől egy újabb csapadékzóna érkezik, amely fokozatosan kelet felé helyeződik. Az eső mellett északkeleten fordulhat elő havas eső, hó. A délnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 3 és 9 fok között várható, de északkeleten, északon egy-két fokkal hidegebb, délnyugaton pedig enyhébb lehet az idő. Késő estére általában 0 és plusz 6 fok közé hűl le a levegő.

hóesés, havazás, hózápor, időjárás
Főképp az ország északi területein várható jelentősebb havazás. Fotó: Getty Images

Éjjel északnyugat felől tovább szakadozik, vékonyodik a felhőzet, de továbbra is maradhatnak erősebben felhős körzetek. Szombat hajnalra a délnyugati határvidéken, illetve északkeleten köd is képződhet. A csapadékzóna kelet felé távozik, és az éjszaka második felében számottevő csapadék már nem valószínű. A nyugatias szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalra általában mínusz 1 és plusz 4 fok közé csökken a hőmérséklet, de néhol 1-2 fokkal hidegebb lehet az idő.

Délelőtt napsütés, délután csapadék

Szombat hajnaltól nyugat felől gyorsan felszakadozik, csökken a felhőzet. Napközben a napos időszakokat követően délutántól, estétől ismét megvastagszik a felhőzet. Napközben inkább csak az északi megyékben lehet jelentéktelen zápor, esetleg hózápor. Estétől nyugat felől azonban újabb csapadékzóna érkezik; éjszaka a déli megyékben főként eső, átmenetileg esetleg ónos eső valószínű, az ország északi felén azonban havazásra kell számítani. A nyugati szél a keleti megyékben megerősödik, sőt ott viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3 és 12 fok között alakul, az Északi-középhegység térségében lesz hidegebb.

Vasárnap általában borult lesz az ég, de estétől északnyugat felől már felszakadozhat a felhőzet. A nap első felében sokfelé várható csapadék; a déli, délkeleti megyékben főként eső, az ország északnyugati felén jellemzően havazás valószínű. Délután az északi megyékben szűnni kezd a csapadék, a Dél-Dunántúlon azonban egyre inkább havazás lesz jellemző. Az északi szél megélénkül, olykor meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 4 (Északi-középhegység) és plusz 4 (Dél-Dunántúl) fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között valószínű, napközben a Dél-Dunántúlon már csökken a hőmérséklet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!