Mutatjuk, hol várható felhőszakadás (2020.06.17.)

Felhőszakadás miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki több megyére.

Néhány tiszántúli megyében másodfokúra emelte a felhőszakadás veszélye miatt szerdára kiadott figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat. Veszélyjelzésük szerint Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében van másodfokú figyelmeztetés, míg az ország többi területén elsőfokú a figyelmeztetés a felhőszakadás veszélye miatt. Emellett zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Országszerte zivatarok várhatók

Szerdán a délelőtti óráktól kezdve az ország nagy részén zivatarok várhatók (kisebb számban és eséllyel a Dunántúl nyugati felén). A zivatarokat főként felhőszakadás kíséri (rövid idő alatt lehulló jellemzően 30-50 milliméter csapadék, de - elsősorban a délkeleti országrészben - helyenként több is hullhat), és 60-70 kilométer/óra feletti szél, illetve jégeső is előfordulhat. Az előrejelzés szerint szerdán a legmagasabb hőmérséklet 22-27 Celsius-fok között alakul. Késő estére 16-20 fok közé hűlhet le a levegő.

A következő napokban is csapadékos időre számíthatunk. Fotó: Getty Images
A következő napokban is csapadékos időre számíthatunk. Fotó: Getty Images

Csütörtökön is marad a csapadékos, szeles idő. Éjszakára átmenetileg erősen felhőssé válik az ég, majd napközben szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 27 fok között alakul. A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a hét végére sem javul sokat az idő, vasárnapig sok csapadékra és kevés napsütésre számíthatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Az esti órákig még több lesz a gomolyfelhő, amelyből elsősorban a déli és a keleti megyékben alakulhat ki további zápor, zivatar. Éjszaka a gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, csak kisebb körzetekben lehetnek felhők. Egyre kevesebb helyen várható ki zápor, zivatar, azonban egy-egy zápor még az éjszaka második felében is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél éjjel átmenetileg veszít erejéből, de élénk széllökések továbbra is lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, ugyanakkor a szélvédett, illetve hidegre hajlamos északi völgyekben ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?