Mutatjuk, hol süthet ki a nap (2020.09.30.)

Borús, csapadékos és szeles napok állnak előttünk a hét második felében, illetve ma is többfelé eleredhet az eső, miközben a hőmérő higanyszála legfeljebb csak megközelíti majd napközben a 20 fokot.

Többnyire erősen felhős, borult marad ma az ég - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Az északi és keleti megyékben többfelé, másutt csak néhol várható eső, zápor. Északkeleten akár 20 millimétert meghaladó csapadékmennyiség is lehullhat a nap folyamán. Az északnyugati, nyugati szél a Dunántúlon és a középső országrészben is megerősödik, e régiók hegyvidéki területein pedig közel viharos erejű lökések is előfordulhatnak az esti órákig. Napközben a hőmérséklet 13-19 fokig emelkedik. Éjszaka már csak elszórtan valószínű eső, zápor, bár a szél továbbra is megélénkül időnként. A levegő hajnalra 7-12 fokig hűl vissza.

Többségében borús, esős időre van kilátás a hét hátralevő részében
Többségében borús, esős időre van kilátás a hét hátralevő részében. Fotó: Getty Images

Holnap a Dunántúl nyugati, délnyugati területein hosszabb időre felszakadozhat a felhőzet, így több órára kisüt majd a nap. Másutt viszont továbbra is jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Sokfelé várható eső, zápor, az északkeleti határvidéken egy-egy zivatar is lehetséges, illetve északkeleten általában véve jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Az északnyugati, nyugati szél inkább csak a Duna vonalának környezetében erősödhet meg. Csütörtökön a legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 13 és 18 fok között alakul, 20 fok körüli vagy azt meghaladó csúcsérték inkább csak a naposabb nyugati, délnyugati megyékben fordulhat elő.

Ami a hét végét illeti, bár pénteken egyre többfelé elvékonyodik a felhőzet, továbbra is sok lesz azonban a magasszintű felhő felettünk, északkeleten pedig tartósan felhős marad az idő. Többnyire gyenge eső, zápor is már csak elszórtan várható, néhol esetleg kialakulhat egy-egy zivatar. A nappali maximum 17-25 fokot érhet el: északkeleten lesz hűvösebb, délnyugaton melegebb. Szombaton eleinte fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, a délután második felétől azonban nyugat felől erőteljes felhősödés kezdődik. Egyre többfelé alakul majd ki zápor, zivatar, néhol heves zivatar sem kizárt. Főleg a Dunántúlon és a középső országrészben sokfelé viharossá erősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 29 fok között várható északkeleten az alacsonyabb, délen a magasabb értékekkel.

Vasárnap hajnaltól aztán nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, ezzel együtt pedig a csapadékhajlam is. A déli, délnyugati szél még többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharos környéki lökések is lehetnek. A nappali csúcshőmérséklet 18 és 25 fok között valószínű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!