Mutatjuk, hol eredhet el az eső (2020.11.02.)

Borús, ködös, nyirkos időre van kilátás az előttünk álló hét folyamán. Főleg a hét első felében esőre is számítani lehet, a hét végére pedig hajnali fagyok várhatók.

Jellemzően borult, párás időben lesz ma részünk, rövidebb napos időszakokra inkább az ország délnyugati részében lehet számítani - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében. Az éjszaka képződött köd a délelőtt folyamán mindenütt fokozatosan feloszlik, majd a déli óráktól - főként az ország északkeleti harmadában - többfelé elered az eső. A hőmérséklet kora délután általában eléri a 13-18 fokot, de a tartósan borult területeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Éjszaka nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, de északkeleten visszamarad, illetve képződhet is alacsonyszintű rétegfelhőzet. A levegő késő estére 8-13, hajnalra 5-12 fokig hűl vissza.

Jellemzően felhős, borús, helyenként esős időre számíthatunk ma
Jellemzően felhős, borús, helyenként esős időre számíthatunk ma. Fotó: Getty Images

Holnap közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Reggel még többfelé, napközben helyenként párásságra, ködre is számítani kell, főleg az északi, északkeleti országrészben. Néhol előfordulhat szitálás, gyenge eső. Kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósabban felhős, párás északkeleti vidékeken ennél hidegebb lesz. Szerdán ismét erősen felhős lesz az ég, helyenként átmeneti felszakadozásokkal. Számítani kell párásságra, ködfoltokra, továbbá több helyen előfordulhat eső, zápor, a borult, ködös részeken szitálás. A Dunántúlon, késő délutántól az északkeleti országrészben is megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél. A nappali csúcshőmérséklet 11-16 fok között alakul.

Eleinte csütörtökön is nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az idő, majd egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet. Szórványosan előfordul kisebb eső, zápor. Az északi szél sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű, majd hajnalra mínusz 1 és plusz 6 közötti, fagyzugos helyeken mínusz 2-4 fokos minimumot is mérhetnek. Pénteken napközben általában gyengén felhős lesz az ég. Reggel és estétől többfelé képződhetnek pára-, ködfoltok, máskülönben csapadék nem valószínű, és a légmozgás is mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között várható.

Ami a hétvégét illeti, szombaton ismét gyengén felhős lesz az ég. Főleg éjjel és délelőtt, majd estétől több helyütt számítani lehet párásságra, ködre. A szél ugyanakkor mérsékelt marad. Hajnalban ismét néhány fokkal fagypont alá süllyedhet helyenként a hőmérséklet, majd napközben 8-14 fokig melegszik fel. Vasárnap sokfelé megnövekszik a fátyolfelhőzet. Több helyen számítani lehet párásságra, ködre, illetve helyenként előfordulhat szitálás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!