Mutatjuk, hol csapnak le újabb záporok (2020.02.12.)

A szerda napsütéssel indul, de ez ne tévesszen meg senkit, mert déltől beborul az ég, és több helyen záporra kell számítani az erős széllökések mellett.

Reggel, délelőtt többnyire derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, majd a déli óráktól megnövekszik a felhőzet, és elszórtan záporeső is kialakul, az Északi-középhegységben hózápor, délnyugaton egy-egy zivatar is előfordulhat - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé erős, az ország északi felének egy részén viharos lökések kísérik, de már valamivel enyhébb lesz a légmozgás, mint az elmúlt napokban. A hőmérséklet délután 6 és 11 fok között alakul. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő.

Ma ne felejtsük otthon az esernyőnket! Fotó: Getty Images
Ma ne felejtsük otthon az esernyőnket! Fotó: Getty Images

Éjszaka csökken a felhőzet, hajnalra szinte mindenhol kiderül az ég, mindössze helyenként lehet némi fátyolfelhőzet. Az éjszaka második felére pedig megszűnnek a záporok, hózáporok is. A nyugati szelet azonban az ország északi és keleti tájain élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4 fok között várható.

Csütörtökön hasonlóan kellemesen indul majd a nap: eleinte kevés fátyolfelhőzet, sok napsütés várható, napközben csapadék nem valószínű. Estétől azonban északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és nyugaton szórványosan alakulhat ki eső, záporeső. A délnyugati, majd a déli szél helyenként megerősödik. Pénteken pedig már erősen felhős, borult időre kell készülni, többfelé várható eső is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!