Mutatjuk, hol számíthatunk futó záporra és erős szélre

A napokban hideg, felhős időre számíthatunk, de azért napos időszakok is lehetnek. Mindenesetre jó, ha magunknál tartjuk az esernyőnket, mert gyakran előfordulhat szitálás, eső és futó zápor.

Kedden egy összefüggő csapadékrendszer halad át fokozatosan az országon kelet felé, és várhatóan estére hagyja el az északkeleti tájakat. Eközben reggeltől nyugat felől egyre inkább csökken, felszakadozik a felhőzet, több helyen kisüt a nap. Néhány futó zápor azonban még előfordulhat – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

eső, zápor, időjárás
Jó, ha magunknál tartjuk az esernyőnket. Fotó: Getty Images

Erős szélre is készülhetünk

Az Észak-Dunántúlon és a középső megyékben élénk, néha erős lökések is kísérhetik az északnyugatira forduló szelet. A legenyhébb órákban 3 és 9 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk – északkeleten lesz a leghidegebb, délnyugaton pedig a legmelegebb. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl a levegő.

Mire számíthatunk a következő napokban?

Szerdán napközben javulnak a látási viszonyok, a napos tájak mellett azonban még maradhatnak erősen felhős, párás, illetve gyengén felhős területek is. Helyenként előfordulhat szitálás és gyenge eső, az északnyugati, északi megyékben pedig akár vegyes halmazállapotú csapadék is jöhet – főleg a hegycsúcsokon. Többnyire mérsékelt lesz a szél, a csúcsértékek pedig 4 és 7 fok között alakulnak.

Vas, Zala, Somogy, Baranya, Tolna, Veszprém, Fejér, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki tartós – legalább 6 órán át megmaradó –, sűrű köd veszélye miatt. A látástávolság mindössze pár száz méter lesz.

Csütörtök leginkább erősen felhős vagy borult, párás idő lesz a jellemző, vagyis csak kevés helyen számíthatunk napsütésre. Szórványosan szitálás, eső is előfordulhat, északon-északnyugaton viszont helyenként átválthat a halmazállapot, tehát havazás és havas eső is lehet. A hajnali -6 és +3 fok közötti értékek kora délután 2 és 6 fok közé emelkedhetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!