Meddig marad a tikkasztó hőség? (2019.06.14.)

A következő napokban is marad a hőség. Az ország egyes részein záporok, zivatarok is kialakulhatnak.

Pénteken a sok napsütés mellett főként az ország északkeleti harmadában képződhet több gomolyfelhő, amelyekből ott néhol zápor, zivatar is kialakulhat - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat . Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között valószínű. Késő estére 22, 28 fokra hűl le a levegő.

Marad a hőség
Marad a hőség. Fotó: iStock

Marad a hőség

Szombaton a napsütés mellett kevés fátyol-, illetve gomolyfelhőre készülhetünk. Legfeljebb egy-egy helyen alakulhat ki zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél elsősorban a Dunántúl északi tájain megélénkül, néhol megerősödik, de zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 17 és 23 fok között alakul, de néhol ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 37 fok között várható.

Vasárnap a nap első felében nagyrészt derült vagy gyengén felhős lesz az ég, majd erőteljes gomolyfelhő-képződésre, délutántól többfelé záporra, zivatarra számíthatunk. A Dunántúlon északira fordul, és megerősödik, zivatar környékén viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.