Ma sem lesz hiány csapadékból. Mutatjuk, hol eshet

Hamar véget ért a télies, fagyos és havas idő, visszatérnek az őszies napok. Helyenként 10 fok fölé is melegedhet a levegő, de ködből, felhőkből és csapadékból sem lesz hiány a hét első felében.

Hétfőn az ország délnyugati részén lesz vastagabb felhőzet, északkelet felé haladva viszont már inkább fátyolfelhőkre és egyre több szűrt napsütésre számíthatunk. A Dél-Dunántúl mellett az Alpokalja, majd a Dél-Alföld térségében is elered az eső.

Megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében pedig akár meg is erősödhet az északi-északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati-délnyugati megyékben 3 és 7 Celsius-fok között alakul. Máshol viszont általában 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

esőkabátot viselő család sétál az esőben
Hamar véget ért a télies, fagyos és havas idő, visszatérnek az őszies napok. Fotó: Getty Images

Itt lesz a legtöbb napsütés kedden

Az ország délnyugati felén kedden is folytatódik a borult idő. Több helyen esőre is készülnünk kell. A nap második felében azonban vékonyodik, szakadozik majd a felhőzet, így a csapadék esélye is csökken.

A többi országrészben változóan fátyolfelhős idő lehet, a legtöbb napsütésre az északkeleti megyékben számíthatunk. Az Északi-középhegységben, az Észak-Alföld egyes részein, valamint a nyugati megyékben megélénkül, illetve helyenként meg is erősödik az északi-északkeleti szél. Kora délután 3 és 10 fok között értékeket mutathatnak majd a hőmérők – északkeleten lesz az enyhébb idő.

Szerdáig is kitart a szeles, felhős idő

A szerdára virradó hajnalban főleg az északnyugati és déli részeken képződhet köd. Ezeken a területeken tartósan borult maradhat az idő. Az ország többi területén változó vastagságú lesz a felhőzet, így hosszabb-rövidebb időre még a nap is kisüt. Számottevő csapadék ezen a napon nem valószínű, az északi-északkeleti szél viszont ezúttal is sokfelé megélénkülhet. Hajnalban általában -5 és +2, kora délután pedig 1 és 5 fok között alakulnak az értékek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.