Ködös reggel után jön a fordulat

Ma reggelre is ködbe burkolózik az ország, délutánra viszont egyes tájakon beköszönt a tavasz.

Reggel még nagy területen számíthatunk erősen felhős vagy borult, párás, ködös időre. Napközben azonban a legtöbb helyen javulnak a látási viszonyok, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. A ködös, rétegfelhős tájakon szitálás előfordulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csupán néhol élénkülhet meg a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 10 fok között változik, de a naposabb részeken 10 fok felett alakulhat a maximum. Késő estére 1 és 7 fok közé hűl le a levegő – áll a Kiderül előrejelzésében. 

Két ember bicajozik az erdőben.
Ahogy felszáll a köd, ma a nap is kisüthet, és kellemes idő lesz. Fotó: Getty Images

Tőlünk északra haladnak el a frontok, így most néhány napig nem kell fronthatással számolni, és jelentős változás sem várható az időjárásunkban. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!