Jéggel kísért zivatarokra adtak ki figyelmeztetést

Többnyire felhős, borús időjárásra van kilátás az előttünk álló hét során. Ma az ország egy jelentős részén intenzívebb zivatarok is kipattanhatnak.

Több-kevesebb időre országszerte kisüthet ma a nap, de fátyolfelhőkre és sokfelé erőteljes gomolyfelhő-képződésre kell számítani - írja a Kiderül , a Startlap meteorológiai oldala. Szórványosan várható zápor, és mint az az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző rendszerében olvasható, a délelőtti óráktól - nagyobb számban az ország északi felén - ismét kialakulhatnak zivatarok. Kezdetben főként az Északi-középhegységben és az Észak-Dunántúlon, majd később az Alföldön is kísérheti villámlás a záporokat. Emellett lokálisan intenzív csapadék és apró szemű jég is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

Többnyire felhős, esős időjárásra számíthatunk az előttünk álló hét folyamán. Fotó: Getty Images

Számottevő változás a hét további részében sem várható. Kedden és szerdán erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők zavarják majd a napsütést, és kedden szórványosan, szerdán már többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra. A szél általában mérsékelt marad, de zivatarok környezetében erős, akár viharos lökések is lehetnek. A nappali maximumok 19 és 25 fok között alakulnak.

Ami a hét második felét illeti, csütörtökön a gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésben is reménykedhetünk. Ezzel együtt továbbra is többfelé lehetnek záporok, zivatarok, és néhol a délies szél is megélénkülhet. A hajnali 6-11 fok közötti minimumok után a délutáni órákra 20-26 fokig melegszik a levegő. A nappali csúcshőmérsékletek pénteken is hasonlóan magasak lesznek, de eközben délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és erősen felhős idő valószínű. Többfelé előfordulhat záporeső, zivatar.

Szombaton és vasárnap erősen felhős lesz az ég, a felhősödést pedig szórványosan zápor, zivatar is kísérheti. Helyenként megélénkül az északias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 17 és 23, vasárnap 16 és 21 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!