Durva viharokkal köszönt be a téli időszámítás – 6 megyére figyelmeztetést adtak ki

Napközben még istenes lesz, estére viszont erős széllőkésekkel, zivatarokkal, jégesővel érkezik a feketeleves.

Bár délelőtt még viszonylag jó időben lehet részünk, nyugat felől kisebb-nagyobb felhőtömbök érkeznek, majd kora délutántól egyre jobban beborul, estétől pedig komolyan elromlik az idő. Olyannyira, hogy a 6 déli megyénkre elsőfokú figyelmeztetést adtak ki heves zivatar, erős széllökések, villámlás és jégeső miatt. A csúcshőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, az Északi-középhegység térségében lehet egy-két fokkal hűvösebb. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő – áll a Kiderül előrejelzésében.

Vihar a Balaton felett.
Egyre gyakoribb vendég a borult ég és a viharos időjárás. Fotó: Getty Images

Az ország felett átvonuló hidegfront miatt az arra érzékenyeknél fejfájás, migrén, levertség, nyugtalanság, lassuló reakcióidő vagy alvászavar jelentkezhet, amit a hajnalban esedékes óraátállítás tovább ronthat. Emellett görcsök, ízületi fájdalmak, reumatikus panaszok, felső-légúti megbetegedések is gyakrabban jelentkezhetnek. A légnyomás nem változik.


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.