Ma 23 fok is lehet, de holnap komoly lehűlés jön

Ma még érdemes kihasználni a napos, meleg időt a szabadtéri programokhoz, mert hétfőn már komoly lehűlésre és záporokra számíthatunk.

A legtöbb helyen sok napsütés várható vasárnapra, de olykor változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti meg a napsütést. Késő estétől azonban frontális felhőzet érkezik, amely északon, északnyugaton már esőt, záport is hozhat.

fejfájással küzdő giatal nő fogja a felét
Ma a melegedés, holnap a lehűlés okozhat panaszokat. Fotó: Getty Images

A déli szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödhet. A legenyhébb délutáni órákban többnyire 18 és 23 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, ám a felhősebb északi határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Hajnalban pedig 9 és 15 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma nem várható az alkalmazott kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség. Ezért jelenleg nincs érvényben sem vészjelzés, sem riasztás.

-15,1 fokot is mértek már ezen a napon

A november 2-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -15,1 Celsius-fokot 1920-ban jegyezték fel Túrkeve településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1928-ban mért eredmény tartja, amikor 23,3 fokot mutattak a hőmérők Baján.

Panaszokat okozhat a melegedés

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint jelenleg nincs fronthatás, hétfőre azonban egy hidegfront érkezik északnyugat felől, amely most még egy pár fokkal melegebb levegőt tol maga előtt. A melegedésre érzékenyek fejfájást, migrént, koncentrációs zavarokat, fáradékonyságot és ingerlékenységet tapasztalhatnak, de gyakori panasz lehet a vérnyomás-emelkedés, a szívdobogásérzés és mellkasi nyomás is. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!