Délutánra kitavaszodik (2022.02.10.)

Csütörtökön sok napsütésben lesz részünk, csapadék nem várható. Délután akár 15 Celsius-fok is lehet, kellemes, tavaszias időre készülhetünk.

Az ország nagy részén napos idő jellemzi majd a csütörtököt, de az északkeleti határ közelében azért előfordulhatnak tartósabban felhős területek is. Csapadékra nem kell készülnünk, és a szél is mérsékelt marad. A legmelegebb órákban 10 és 15 Celsius-fok között értékeket mérhetünk, ám északkeleten néhol lehet hűvösebb is - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből .

nő sétál a szabadban
Kellemes, tavaszias időre készülhetünk. Fotó: Getty Images

Éjjel még lesznek mínuszok is

Estefelé már 3 és 9 fok közé hűl a levegő, hajnalban pedig -3 és +4 fok között mozog majd a hőmérő higanyszála. A fagypont alatti hőmérséklet az ország északi felében lesz jellemzőbb. Éjjel ismét párássá válik a levegő, északkeleten és nyugaton zúzmarás köd alakulhat ki. Számottevő csapadék nem valószínű, a ködös, rétegfelhős tájakon azonban előfordulhat szitálás, ónos szitálás.

Pénteken is lesz részünk némi napsütésben, a nap második felében azonban beborul az ég. Szórványosan eső, zápor, a hegyekben pedig akár havaseső-zápor, hózápor is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul, de éjjel akár -7 fokig is hűlhet a levegő.

Szombaton és vasárnap enyhén borult idő várható, de sok helyen kisüt majd a nap. Csapadékra nem kell készülnünk. A hétvégi hőmérséklet általában 3 és 9 fok között várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!