Túlzás nélkül diadalút

Halálos kórból krónikus betegséggé vált az AIDS. A HIV kezelése ma már hatékonyabb és egyszerűbben elérhető, mint valaha, sokkal kevesebb mellékhatással jár, mint korábban. Több mint 30 gyógyszer hozzáférhető, nem számítva a kutatás alatt lévőket, és mind az életminőség javítását szolgálják. Elmondható, hogy hatékony gyógyszer-kombináció szedése mellett a páciens élete évtizedekkel meghosszabbítható.

A kezelés pedig messze nem csak a vírusok számának csökkentéséről szól. Az AIDS 1981-es regisztrálását követően sorra szedte áldozatait, az orvosok tehetetlenek voltak a betegséggel szemben, nem álltak rendelkezésre azok a gyógyszerek, amelyekkel hatékonyan fel lehetett volna venni a küzdelmet ellene. Ha valaki eljutott a fertőzés után az AIDS stádiumába, akkor 2 éven belül meghalt. Aztán a 90-es években forradalmi változás következett be, a gyógyszeripari fejlesztések pedig azóta is folyamatosak, sorra jelennek meg az innovatív gyógyszerek: ma már nem igazán kerülhet végstádiumba olyan ember, akinél a fertőzést és a betegséget időben felfedezik, gyógyszeresen kezelik. Ha sikerül kiválasztani a megfelelő gyógyszer-kombinációt, a beteg pedig megfelelően szedi a készítményt, együttműködik az orvossal, akkor a vírus szaporodását minimálisra, esetenként nullára lehet lecsökkenteni.

Halálos kórból krónikus betegséggé vált az AIDS
Halálos kórból krónikus betegséggé vált az AIDS

Ez konkrétan azt jelenti, hogy az érintett szervezete nem kerül immunhiányos állapotba , másrészt nem adja tovább a fertőzést, ami a prevenció egyik leghatékonyabb formája. Hála a korszerű kezelésnek, ma már kijelenthető, hogy ha az ellátást időben megkezdik, akkor az érintettek várható átlagos életkilátása 35-40 év lesz. Ráadásul ez a 35-40 év nagyon jó életminőségű, munkaképes évet jelent. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a beteg rendszeresen szedi gyógyszerét. Ha nem így tesz, akkor gyakorlatilag ugyanott tartunk, ahol 20-30 évvel ezelőtt: kialakul az AIDS stádium. Emiatt fontos az is, hogy a fertőzést időben felfedezzék. Az ugyanis, akiknél csak akkor diagnosztizálják az érintettséget, amikor már AIDS stádiumban van, ma sem menthető. Esetükben továbbra is halálosnak számít a betegség.

A legtöbb HIV-gyógyszer biztonságos, annak ellenére, hogy a tájékoztatóikban található információk talán aggodalomra adhatnak okot. Ezt azonban annak tudatában kell értelmezni, hogy sok vény nélkül kapható gyógyszer leírása is tartalmaz lehetséges mellékhatásokat. A terápia hatékonyságát mutatja, hogy a kezelésben résztvevők 75 százaléka munkaképes és teljes életet tud élni. Az különösen jó hír, hogy egyre újabb és fejlettebb módok állnak rendelkezésre a HIV-fertőzés kezelésére, a küszöbön álló gyógyszer-kombinációk használata pedig kiváltképp javíthatja a betegek kilátásait.

Hazai vizeken Magyarországon a HIV fertőzöttek kezelése ingyenes, csak az úgynevezett dobozdíjat, 300 forintot kell megfizetni. Minden beteg olyan kezelést kap, ami számára a legmegfelelőbb, és ezt szó szerint kell érteni. Vannak ugyanis olyan megelőző vizsgálatok, amelyekkel feltérképezhető, milyen hatóanyagot érdemes választani. Később, ha mégis kiderül, hogy valamelyik gyógyszerre nem reagál az érintett, akkor módosítják a kezelést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.