Nagyon régre nyúlik vissza az epilepszia gyógyításának története: a vallás és a történelem egyaránt nyomott hagyott rajta, az egyre jobb terápia kifejlesztését pedig zseniális felfedezések, az orvostudomány és a gyógyszeripar fejlődése egyaránt segítette. Utóbbiak mellett szerencsés véletlenek is közrejátszottak abban, hogy ma már az antiepileptikumok széles tárháza áll az érintettek rendelkezésére. Napjainkra már megjelentek okosgyógyszerek is.
Az epilepsziát már az ókor orvosai felismerték: akkori elnevezése a görög pilambanein szóból származik, amelynek jelentése ?megragadni? ?fogva tartani?. Beszédes a latin ?morbus sacer? elnevezés is, amely egyaránt utalhat a ?szent betegségre?, de a ?gonosz által megszálltra? is. A magyar nyelvben többek közt az eskór, ördöggörcs, sülykor és nyavalyatörés nevekkel illették ezt a betegséget ? derül ki a Magyar Epilepszia Liga történeti összefoglalójából.
Az áttekintés kiemeli, hogy a problémával már az indiai orvoslás is kiemelten foglalkozott, ennek nyomai már időszámításunk előtt 4.500-1.500 környékén fellelhetők. A rohamok tüneteit a babilóniai táblák (i.e. 2.000), és Hippocrates (i.e. V. század) is leírták, viszont a kezelésre ekkor még nem sok lehetőséget láttak: eszköztáruk akkoriban kimerült annyiban, hogy a beteget hűvös helyre fektették, biztosították nyugalmát. Az inkák sajátos megoldást alkalmaztak: mivel úgy gondolták, hogy az epilepszia szelleme ?a halántéki, vagy a nyakszirti részben foglal helyet?, koponyalékelést is alkalmaztak. A középkorban a rohamokat ördögi erőknek tulajdonították, a betegeket gyakran kirekesztették, börtönbe zárták, belőlük a gonosz szellemet mágikus szertartásokkal, vesszőfutással, érvágással próbálták kiűzni. Ez a szemlélet egészen a XVIII. századig uralkodott, nagyon megkeserítette az érintettek életét. A középkori krónikák a barbár módszerek mellett gyógyfüvek ? például a fagyöngy, a közönséges galaj és a kakukkfű ? kedvező hatásáról tesznek említést, de kiemelnek olyan népi gyógymódokat is, mint például frászkarika .
Túl a történelmen
Az első, valóban hatásos gyógyszert igen különös módon ismerték fel. Ekkor 1857-et írtak, és Viktória királynő udvari orvosa, Sir Charles Locock volt az, aki azt hitte, az epilepsziás rohamokat a fokozott szexuális izgalom okozza. Ebből kiindulva adott bromidot a betegeinek, ami valóban enyhítette a rohamokat. Ugyan elmélete abszolút hibás volt, a bromid epilepsziás roham kialakulását gátló hatását így ismerték fel. Izgalmas volt a következő antiepileptikum ?felfedezése? is. Ez Alfred Hauptmann német rezidens orvos nevéhez kötődik, aki 1912-ben az epilepsziás betegeknek pusztán amiatt adott éjszakára fenobarbiturát tartalmú altatót, hogy azok aludjanak, éjszaka pedig ne kelljen rohamok miatt intézkednie. A gyógyszernek viszont nem várt ?mellékhatása? is volt, méghozzá az, hogy a rohamok nappal is megritkultak. Ez vezetett ahhoz, hogy felismerték a fenobarbiturát ilyen jellegű hatását.
Majd 25 évet kellett várni a következő mérföldkőre, ami a fenitoin hatásosságának igazolását jelentette: ennek az erősen görcsoldó hatású antiepileptikumnak a megbízhatóságát 1937-ben bizonyították állatkísérletekkel, lévén az Egyesült Államokban az FDA (az amerikai élelmiszer- és gyógyszerellenőrzési hatóság) már ekkor előírta, hogy gyógyszert csak akkor lehet embereken alkalmazni, ha előtte állatkísérletes vizsgálatokban igazolják a hatását, biztonságosságról pedig meggyőződnek. Ezt szem előtt tartva dolgozta ki H. Merritt és T. Putnam az első epilepsziás állatmodellt, hogy azon különböző szereket tesztelhessen, majd segítségével felfedezhesse a fenitoint.
Ugrásszerű fejlődés
A neurológia a következő évtizedekben indult ugrásszerű fejlődésnek, vele együtt pedig az idegsebészet és a gyógyszeripar is: ennek köszönhetően az idegrendszer működését és az epilepsziát egyre jobban megismerték, sorra dolgozták ki az epilepsziás állatmodelleket. Emellett letették annak a technológiának (screening) az alapjait is, amellyel a gyógyszergyárak által szintetizált több ezer vegyületet tesztelni tudják. Ennek révén ismerték fel azt, hogy nagyon sok olyan hatóanyag van, amelyet eredetileg nem az epilepsziák kezelésére fejlesztettek ki, viszont ilyen hatással is rendelkeznek. Emellett nagyon komoly, célzott antiepileptikum fejlesztések is történtek, számos új hatóanyag jelent meg. A kutatások ma is folyamatosak, az innovációk az epilepszia minél jobb megismerésére, az alapkutatások eredményeire és azok felhasználása, valamint a gyógyszeripari technológiák fejlődésére épülnek. A végső cél a még hatékonyabb, még biztonságosabb antiepileptikumok előállítása.
